Kiállítás: Szegedi „fénnyel írók"

A szegedi fényképészet 150 éves évfordulója alkalmából nyílt fotótörténeti kiállítás „Fényírók és fényírdák Szegeden 1859-1913" címmel csütörtökön a Fekete Házban. A kor híres fényképészeinek fotóin megelevenedik a korabeli Szeged, és képet kaphatunk a korabeli fényíró helyzetéről is, aki művész, vegyész és kézműves volt egy személyben. A szeptember 20-ig megtekinthető tárlatot tervezte és rendezte Fári Irén és T. Knotik Márta muzeológus történészek.

Körülbelül ebben az időben, 1859. és 1913. között indul el Magyarországon vidéken a fotóműhelyek alapítása, és valóban, 1859-ben pontosan fogalmazva az első fotóműterem, vagy korabeli szóhasználattal fényírda megalakulásának lehetünk tanúi Szegeden is, hiszen a fotózás maga régebbi: egy - jó értelemben vett - amatőr,

Rohrbach Antal

gyógyszerész már korábban is fotózott Szegeden, neki köszönhetjük egy fiatal szegedi színésznő képmását is 1857-ből. Rohrbach fotózta az akkoriban műszaki bravúrnak számító szegedi vasúti híd teljes dokumentációját is - a francia építtető cég olyan sikeresnek ítélte a felvételeket, hogy a későbbiekben, más munkáinál is magával vitte a fényképészt. Így fordulhat elő az is, hogy Rohrbachnak Franciaországban vagy Hollandiában több fotója ismert, mint Szegeden - mondta el a SZEGEDma.hu-nak Fári Irén a kiállítás megnyitója előtt. A tárlat által átfogott körülbelül ötven év pontosan az az időszak, amikor a fotózás az ünnepélyes alkalmakból átlép a mindennapokba: az ötvenes évek végén még furcsa dolognak tartották a „fénnyel való írást": létrehozni egy képet a fénnyel, ráadásul úgy, hogy ekkor még nem volt elektromosság. A Nap fényével készítik azokat a tiszta és valóban éles képeket, amelyeket a kiállításon megcsodálhatunk - magyarázta a muzeológus. A tárlaton látható

Plohn Illés

mai szemmel nézve kisebb szekrénynagyságú fényképezőgépe, amellyel az 1879-es árvízi felvételeket készítette. A korabeli viszonyokat jól szemlélteti az egyik újság beszámolója, amelyben azt írják, hogy a Budapestről érkező

Klösz György

fényíró egy ladikban állította fel műszereit. Ekkor ugyanis egy kisebb labort kellett még magával vinnie a fotósnak, hiszen úgynevezett nedves lemezre fényképeztek, vagyis a fotós készíti el a negatívot is, és azonnal laborálnia kell, hogy tönkre ne menjen. Vegyészeti tudás, művészeti látásmód, nagyfokú érzékenység - ezzel mind rendelkeznie kellett a fényírónak - tudtuk meg Fári Irén ismertetőjéből. A fotózás a bemutatott időszakban egyrészt társasági témává és divattá vált, másrészt a 19. század végén közigazgatásilag is fontossá vált, hiszen megjelentek a fényképes igazolványok. A bemutatott fél évszázad alatt is változott a fotózás technikája: az 1880-as évektől a szárazlemez váltotta fel a nedves lemezt, egyre kisebbek lettek a gépek, és bár továbbra is főleg törékeny üvegnegatívokkal dolgoztak, de a század vége felé már egyszerűsödött a fényírók élete, majd később megjelennek a filmek is. A tárlat rendező elve az időrend, a műtermek keletkezési ideje: a bemutatott ötven év alatt körülbelül 45 fotósműhely alakult Szegeden. Az 1859-től az utolsó békés évig, 1913-ig eltelt időszakban nagykorúvá válik a fotózás technikailag, és társadalmilag is megbecsültté, a mindennapok részévé válik a fotó - összegzett Fári Irén.