Deák Bill Gyula: „A blues mindig lázadás!”

A szegedi majálison tartott nagy sikerű koncertet szombat este a Deák Bill Blues Band. A tavaly hatvanadik születésnapját ünneplő, mégis örökifjú blues-királlyal, Deák Bill Gyulával a fellépés előtt szegedi baráti társasága körében beszélgettünk többek között jeles jubileumáról, a kapott elismerésekről és a közönség szeretetéről.

- Nagy sikere lett a már régen várt új albumának: a Hatvan csapás listavezető lett a MAHASZ-nál (Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége), bemutatták egy országos turnén, amit születésnapi nagykoncert koronázott meg. Hogyan gondol erre a lemezre?

- Hála Istennek, hogy ha ennyi év után is, de meg tudtuk csinálni az albumot. Régóta készültünk rá, de mindig közbejött valami. Örülök annak, hogy a közönség is jól fogadta, mostanra már platinalemez lett belőle. Szinte csak pozitív visszajelzést kapok róla mindenhonnan. Számomra azért is fontos ez a lemez, mert visszaigazolja, hogy most is van értelme annak, amit csinálok.

- Szakmai körökből is értékelték a munkáját, hiszen az utóbbi időben több életműdíjat (legutóbb éppen a MAHASZ-tól a Fonogram gálán) és más elismerést is kapott.

- Igen, és úgy érzem, ezek egy része már régóta érett. Úgy tűnik, a díjakat általában a kerek évfordulókhoz kötve adják, de így is azt hiszem, megérte várni ezekre. Megkaptam tavaly az „Év énekese" és az „Év lemeze" díjakat is, amik szintén nagyon jól estek.

- Sőt, még díszpolgárrá is választották egy éve Kőbányán.

- Ezt a zenei munkásságom mellett a gyökereimhez való ragaszkodásommal indokolták. Én valóban mindig büszkén vállaltam, hogy honnan indultam és máig is maradtam az a kőbányai blues-zenész, aki régen voltam. Ismerem és szeretem az ott élő embereket, és úgy érzem, ez viszont is igaz.

- Miről tud ma szólni a blues? Jelenti még azt a lázadást, mint hajdanán?

- A blues mindig lázadás! Ha nem így lenne, unalmassá válna, ellaposodna az egész. A szabadságról és az életről szól, mindig erről énekelünk. Ez egy olyan önkifejező műfaj, amivel mindent el lehet mondani az örömtől a bánatig és minden korról lehet vele hiteles vagy karikírozott képet rajzolni.

- Nem úgy tűnik, hogy a mai fiatalok a blues által lázadnának. Mit lát: van-e utánpótlása Magyarországon az Önök által képviselt nagy blues-generációnak?

- Sajnos, nagyon kevesen játszanak itthon olyan zenét, mint mi. Ezt a stílust - álszerénység nélkül mondom - mi honosítottuk meg itthon Hobóékkal. Viszont azóta sem látni, hogy lenne, aki a nyomunkba lépne. A koncertjeinken, hála Istennek, vannak fiatalok is szép számmal, úgyhogy ha a közönséget nézem, nem vagyok elkeseredve.

- A honlapján látható koncertprogram szerint alaposan be van táblázva, sokfelé jár, számtalan rendezvényen lép fel. Jól bírja így hatvanévesen is?

- Ez a mai az ötödik koncert ezen a héten. Kicsit fárasztó, de sosem panaszkodtam, hiszen nekem ez a szakmám és az életem is. Örülök, ha sokfelé hívnak és jól esik a közönség szeretete. Én szeretem az embereket és jó azt érezni, hogy ők is szeretnek. Minden koncerten kell valami pluszt adni, valamit sugározni feléjük, hogy ezzel a többlettel menjenek haza. Az élő zenének és a blues-nak mindig van egy varázsa.

- Megvan mindehhez a támogató háttér?

- Szerencsére a szüleim is támogattak kezdettől fogva, nekik nagyon sokat köszönhetek. Nekem az a fontos, hogy zenélhessek, a családom pedig mindig mellettem állt, enélkül nem is ment volna semmi.