Középkori diákünneptől a Mikulásig

Mikulás a gyermekek által várt nap, s a felnőttek között is a karácsonyt megelőlegező ajándékozó ünnep. Szent Miklós ünnepe azonban már évszázadok óta fontos napja a legtöbb keresztény közösségnek. A cseh eredetű, napjainkig fönnmaradt Mikulás napjához kötődő szokásvilág csak a 19. század közepén jutott el Magyarországra német és osztrák közvetítéssel. A szegedi nép ajkán elterjedt volt a 18. században a mondás, hogy „fél, mint német gyerök Szent Miklóstul".

Szent Miklós a kis-ázsiai Myra város püspöke volt a 4. században. Életéről keveset tudunk. A katolikus egyházban kibontakozó kultuszát meghatározta, hogy ereklyéit az első keresztes hadjárat során az itáliai Bari városába szállították (1087). Legendájából több jelenet is ismertté vált. Ezek közül a két leghíresebb kultuszának fontos elemévé lett. Az egyik szerint a püspök megtudta, hogy él városában három eladósorban lévő lány, akik azonban nem tudnak férjhez menni, mivel szüleik képtelenek hozományt biztosítani nekik. Miklós egyik éjszaka titokban pénzt, drágaköveket és egyéb értéktárgyakat csempészett a lányos házba, így lehetővé tette a házasságukat. Három vándordiák - így a másik történet - betért egy fogadóba, éjszaka azonban a fogadós és felesége pénzükért megölte és kirabolta őket. A holttesteket a pár földarabolta és besózva egy hordóba rejtette. Miklós püspök éjszaka álruhában arra járt s a bűnösöket megbüntette, a diákokat pedig föltámasztotta. Innen származik napjaink mikulásának fő tulajdonsága, hogy a rosszakat megbünteti, a jókat megjutalmazza. De a szent püspök vihart csöndesített le, többször megküzdött a sátánnal, akit le is győzött, és megláncolt. Ennek emléke a mai szokásvilágban a Mikulás elmaradhatatlan társa, a krampusz. Az ajándékozó püspök az ortodox kereszténység legnépszerűbb szentje. Minden keleti keresztény templom ikonosztázán (díszes oltárfalán) Krisztus, Mária és a templom védőszentje mellett Miklós képe látható, aki az egyetemes kereszténység és a papság égi pártfogójának tartanak.

Kálmán király megregulázása

De a magyar egyházi és népi hiedelemvilágban is folyamatosan jelen volt Szent Miklós. Kálmán királyról jegyezték föl, hogy dalmáciai hadjárata során Zára városa ugyan önként megadta neki magát, ő azonban mégis föl akarta gyújtatni. Álmában megjelent neki Miklós, a kikötőváros védőszentje. Először elrettentő pillantásokkal nézett a királyra, majd arany vesszővel kékre-zöldre verte, végül halállal fenyegette. Kálmánon a sérülések ébredése után is látszottak, s a hagyomány szerint végül megkímélte a várost. Szent Miklós védőszentje a gabonakereskedőknek, pékeknek, vászonszövőknek, borkereskedőknek, ügyvédeknek, patikusoknak, olajárusoknak, halászoknak, hídépítőknek, raboknak, zarándokoknak, eladó lányoknak és diákoknak. Így nem meglepő, hogy a számos közösség által tisztelt és ünnepelt püspök neve a középkortól napjainkig a keresztnévadási gyakorlatban mindig népszerű volt. Ezenkívül sok elterjedt családnév is az ő nevéből van képezve. Ilyen például a Miklós, Mike, Mikó, Mikes, Mikocsa, Kós, Kósa vagy Kossa vezetéknév.

Miklósolás

A középkor diákjainak - főleg főiskolai és egyetemi hallgatóinak - népszerű ünnepe volt a miklósolás. Ez zajos, zenés, táncos, borivós mulatozás volt, amely során a diákok maguk közül püspököt választottak, aki vizsgáztatott, majd jutalmazott és büntetett. A papi rend különböző szintjén álló klerikusok decemberben ünnepelték védőszentjeiket: a fölszentelt papok Szent János, a fölszentelés előtt álló diakónusok Szent István első vértanú, az alsóbb papi fokozattal bírók - legtöbbjük még fiatal diák - pedig Szent Miklós napján. A Miklós-napi játék aztán kikerült az egyházi intézmények falai közül és előbb a városi népesség körében lett népszerű, majd része lett a paraszti kultúrának is. A cseh eredetű, napjainkig fönnmaradt mikulás napjához kötődő szokásvilág csak a 19. közepén jutott el Magyarországra német és osztrák közvetítéssel. A szegedi nép ajkán elterjedt volt a 18. században a mondás, hogy „fél, mint német gyerök Szent Miklostul". Magyarázata, hogy december 6. előestéjén a német polgárság egyik tagja püspökruhába öltözve, láncot csörgetve, oldalán egy krampusszal körbejárta a német családok és gyerekek iskolai előmenetele iránt érdeklődött, büntetett vagy jutalmazott (ennek alapja is a középkori miklósolásban keresendő). Szeged 1225-ben említett - a tatárjárás következtében elpusztult - bencés monostorának is Szent Miklós volt a védőszentje, majd a városban a 13. században megtelepedő domonkos szerzetesek is az ő oltalmába ajánlották rendházukat. A szegedi hajósok és vízimolnárok céhének is Miklós volt a patrónusa. Szegeden az 1769-ben épített fölsővárosi katolikus templom és az 1773-re elkészült szerb ortodox templom is Szent Miklós tiszteletére van szentelve, utóbbinak Szent Miklós ereklyéinek átszállítása a titulusa.