Az esztéta és a valláskutató a Móra-múzeumban

Pénteken a Móra Ferenc Múzeum „És látta Isten, hogy jó..." című bibliai műkincskiállításához kapcsolódóan beszélgetett Máté-Tóth András vallástudós és Réz András esztéta. „Az elveszett frigyládától a Szent Grálig" címet viselő eszmecseréjéből kiviláglik: korunk vallási-kulturális káoszában elveszett a régi hagyomány...

Oltárok, keresztek, szobrok, miseruhák - szent dolgok, egy múzeumban kiállítva. Annak a kornak az embere, amelyben születtek az alkotások, mást látott a kiállított műkincsekben, mint mi. Sokáig a szent és a profán dimenzió szerves egységet alkotott, de aztán történt valami, aminek következményeként a vallási titkok exkluzívvá váltak, elszakadtak a hétköznapoktól és ünnepnapoktól, másrészt pedig megindult egy folyamat, ami a hétköznapiságban kezdte el alkotni a szentségeket, és pótolni azokat, amelyek valahogyan elveszítették a jelentéstartalmukat - tudtuk meg a

Máté-Tóth Andrástól (alsó képünkön balra

).

„Kikérem magamnak, hogy ne legyen mit borogatni..."

Réz András

(alsó képünkön jobbra)

elárulta: a rendezvény címét az India Jones-filmekből vette, és ez az utalás is azt hivatott szolgálni, hogy rámutassanak arra, hogy mindaz, ami egykoron misztérium volt, hogyan vonult ki a piacra. Valamikor a hatvanas évek második felében egy furcsa fordulat zajlott le a világban - magyarázta az esztéta -, ekkor az emberiség úgy döntött, hogy nem hisz többé abban, hogy a technológiai újításoktól, a felfedezők és feltalálók munkája nyomán jobb lesz a világ. Mint mondta, elkezdtük otthonosan használni azokat a kifejezéseket, technikákat, formákat és jelképeket, amihez abszolút semmi közünk nem volt - ezek a mozivásznon is megjelentek, kezdve a Bruce Lee-filmektől egészen a Csillagok háborúja meg nem értett „az erő veled van" mondatáig. Úgy tűnt, nem hiszünk többé sem a technológiában, sem abban a spirituális, szellemi világban, ami addig nagyon használhatónak tűnt. Kölcsönvettünk egy teljesen új világot, létrejöttek sosemvolt egyházak, szekták, csoportok, amelyek teljesen meglepő módon szerkesztették azt a fajta tudást, amely korábban máshol egy darabban megvolt - mutatott rá Réz András. „Volt egy nagyon fontos szó: a hagyomány" - folytatta az esztéta. „Én egy klasszikus hagyományborogató, polgárpukkasztó vagyok, tehát kikérem magamnak, hogy ne legyen mit döntögetni" - mondta az esztéta. Hagyomány alatt azt értjük, hogy többé-kevésbé állandó szabályok és összefüggések vesznek körül a világban, amelyek alapján ki tudjuk számítani, mi fog történni velünk. Amikor elkezdtek szaporodni a különféle iskolák - a huszadik század végén, huszonegyedik század elején -, mindenki úgy gondolta, hogy van rövidebb út.

Túlpörögve

„Még vannak olyan feladatok, amelyek megoldása idővel, fáradtsággal, tanulással jár, de világunk ma azt sugallja: kell, hogy legyen rövidebb út. Megszületünk, végigjárunk mindenféle állomásokat, tudást, anyagi javakat halmozunk föl, kapcsolatokat teremtünk, közösségek tagjaivá válunk - ez nagyon macerás, ezzel évtizedek mennek el, és még mindig nincs garancia arra, hogy végül ott állunk a világ csúcsán. Ma a világ azt üzeni: menj el egy válogatásra..." - magyarázta az esztéta, aki azt is hozzátette: hétköznapi, mindent gyorsan és fáradtság nélkül megoldani akaró világunkban egy furcsa, mágikus tudatforma működik: hogy a tér és az idő, a halál és a betegség, minden legyőzhető. Egy túlpörgött, rendkívül sebes emberiség jött létre a világ ezen a felén, aminek nincs türelme kivárni a normális folyamatokat - összegzett az esztéta. A különböző vallások és kultúrák hagyományos elemei a szélcsengőktől a füstölőkön át a Buddha-szoborig vegyítve vesznek minket körül, anélkül, hogy tudnánk, mi mire való, minek mi a jelentése. „Ez a világ minden, csak nem tradicionális, ezzel szemben csupán egyetlen dolgot tudunk tenni, hogy azért a józan eszünket megőrizzük" - így Réz András. Az esztéta arra is rávilágított: a privát hitvilág egy privát erkölcsöt is jelent. „Az a kérdés, hogy ér el valamit az én ilyen erkölcsi normarendszerem, ha nincsenek olyan emberek, akik osztozni tudnának ugyanebben" - emelte ki a közösségek szerepét.

Azt is elfelejtettük, hogy elfelejtettük...

Az élni akarásunknak nemcsak biológia motívuma van, hanem lelki is. Nem azért szükséges valamilyen módon ellenállni ennek a terjedő ezoterikus összevisszaságnak, mert valami nemes igazság nevében felvértezzük magunkat, és lekaszaboljuk az eretnekeket, hanem mert nem a vallási igazságot kockáztatjuk ezáltal, hanem az emberi minőséget - fejtegette Máté-Tóth András. „Most nem az a helyzet, hogy az emberek elfeledkeztek Istenről, hanem hogy már azt is elfelejtették, hogy elfelejtették... És közben mégis csak azért élhet meg ez a sok maszlag, mert mégiscsak van bennünk valami igény arra, hogy ennek a világnak a csörömpölésén túl kell lennie valami többletnek, ami nemes. És ezt az antropológiailag kódolt elemet, ezt a vallásigényt használják ki" - így a teológus, aki azt is hozzátette: „Nem a vallást féltem: Istent nem kell félteni. Hanem az embert féltem, mert Isten is az embert félti."