Tisza Lajos, akiről illik megemlékeznünk

Miközben Szeged jövőjének nagyívű felvázolása folyik, s ennek szellemében sorra tűnnek el a városban olyan százéves épületek, melyek a nagy árvízben megsemmisülteket voltak hivatottak a korszellem legjobb tudása szerint (lechnerien) pótolni, az aktuális városvezetés megfeledkezett valakiről megemlékezni, akiről - érdemei elismerése mellett - Lenin helyett körutat neveztünk el, akinek szobra srégen állt a szovjet hősi emlékművekkel, arról az emberről, aki röpke négy év (egy békebeli polgármesteri ciklus) alatt képes volt a semmiből Szegedet újrateremteni. Tisza Lajos pénteken, szeptember tizenkettedikén, 176 éve született.

Hogy ne legyünk igazságtalanok, itt iparkodunk megjegyezni, hogy a Fekete Házban a hónap végéig látogatható a

halálának száztizedik évfordulója alkalmából

rendezett kamarakiállítás. Talán nem túlzás azt állítani róla, hogy "kora legjobb műszaki és városrendezési elveit valósította meg" tevékenysége során. A jövő zálogát Szeged történetének egyik legválságosabb idejében lerakó

Tisza Lajos

szoborrá dermedten, napok óta nézi, mivé lesz a víz mosta romhalmaz, melyből európai várost hozott létre. Emléke talán többet érdemelne egy szónoklatnál, megemlékező bejegyzésnél. De ne feledjük, minden újító szándék, fejlesztő elképzelés és jövőkép emlékezete megtartása nélkül csupán az aktuálpolitika percembereinek erőlködését jellemzi. Szeged volt, van és lesz. Tisza Lajos ehhez már hozzátette a magáét. Emlékezzünk rá, és ne feledjük, a terveket megálmodóiknak meg is kell valósítaniuk!