„Komolyan foglalkozni kellene az operettel…”

Záróakkordjához érkezett a VI. Szegedi Várjátékok rendezvénysorozata az augusztus 15-16-án megrendezett operettnapokkal, melyeken a Fiatalság, bolondság zenés komédiát és az Egy csók és más semmi című darabot láthatta a közönség. A produkciók rendezőjével, Straub Dezsővel készített interjúnkból kiviláglik: érdemes lenne komolyan foglalkozni az operettel.

- Milyen tapasztalatai voltak az első nap előadása után?

- Már a premier után vagyunk, eddig mindössze két előadásunk volt Pesten egy hónappal ezelőtt. Alapvetően az időjárás határozta meg a darab fogadtatását, az erős szél egy rövid időre bepillantást engedett a kulissza mögé is, időnként a színpadi bútorokat is feldöntve, de a közönség pontosan tisztában van azzal, hogy mit jelent egy nyári játék egy szabadtéri színpadon. Igazán jó tapasztalaink voltak a szegediekkel, kedves és kellemes közönségnek bizonyultak.

- Hogyan lehet kezelni az ilyen váratlan dolgokat?

- Életem során rengeteg olyan szabadtéri előadásom volt, amikor zuhogó esőben álltunk több száz esernyős ember előtt, és annak ellenére, hogy felajánlottuk, maradjon el a darab, a közönség inkább maradt, és ott ázott velünk boldogan. Mert egy darabot mindig együtt játsszunk a közönséggel... A váratlan helyzetekben lép elő az improvizáció, aminek megvan az a bája, hogy a néző azt érzi, túl azon, hogy jó a sztori, kellemesek a dallamok, valóban teljesen egyedi darabot lát, mert húsz-harminc évvel később is emlékszik majd a spontán poénokra, például a hősszerelmes nagy eleséseire a felázott színpadon...

A színész és a rendező

- Ön egyszerre rendezője a daraboknak, és szerepet is játszik bennük.

- Ez roppant érdekes dolog. Mikor rendezni kezdtem, megkérdezték, hogy miért foglalkozom ezzel is, és akkor egy önző mondattal úgy feleltem, hogy én azért rendezek, hogy más ne rendezzen. Találkoztam ugyanis néhány rossz rendezővel életem során, akik hangerővel próbálták megoldani a belőlük hiányzó ötleteket. Én viszont úgy gondolom, hogy erre nincs szükség, a próbák nálam nyugodt légkörben zajlanak. Ami a rendezés és a szerep viszonyát illeti, éppen

Rudolf Péter

barátommal beszéltük, hogy ha a szerep funkciójában és céljaiban megfelel vagy hasonlít a rendezői feladathoz, vagyis, ha az alakított figura egy okos, gondolkodó, a helyzeteket kezelő és bonyolító, élesszemű fickó, akkor nincs gond. Ha ez megvan, akkor nem kell kilépni egyik feladatból, „szerepből" a másikba, mert az szinte megoldhatatlan egy próbafolyamatban. És még valami: nem szabad rendezőként túl nagyot, így például abszolút főszerepet vállalni.

Senki nem érzi szívügyének az operettet

- Mit gondol az operett mostani, magyarországi helyzetéről?

- Most, hogy

Puskás Öcsi

, a híres magyar futballista meghalt, akit a leghíresebb magyarként emlegettek, ha meggondolnánk, hogy ki lenne a második, akkor sokan meglepődnének, mert jeles operettszerzőnk,

Kálmán Imre

vagy másként

Emmerich Kálmán

neve rendkívül ismert a világon. A világon mindenütt - Magyarország kivételével - az operett a neki megfelelő elismertségnek örvend, hazánkban viszont senki sincs, aki szívügyének tekintené és felkarolná. Mindezt egy tanulmányban is megfogalmaztam nemrég. Meglepő például, hogy soha nem definiálta még senki az operettet. Ha ezt már leírta volna valaki, akkor azt is meg tudta volna fogalmazni, hogy mi a különbség az operett, a musical vagy a zenés játék között, és akkor már operettíró pályázatokat is ki lehetne írni, mostanáig ugyanis a műfaji meghatározatlanságban nem egyértelmű, ki mit ír... Érdemes lenne szervezni Magyarországon egy operett-világkongresszust, hiszen rengeteg színház játssza ezt a műfajt világszerte. Én vallom, hogy az operettet meg lehet újítani.