Folk-híd – nemzetközi néptáncfesztivál Szegeden



Mintegy hatszáz résztvevővel Folk-híd néven nemzetközi néptáncfesztivál kezdődik szerdán Szegeden; az immár második alkalommal megszervezett rendezvény a Pécsett indult és Temesváron folytatódó programsorozat középső állomása - közölte Gombos András, a Szeged táncegyüttes művészeti vezetője.
A hatnapos fesztiválon német, finn, török, román, Costa Rica-i és magyar táncegyüttesek vesznek részt, mintegy hatszáz külföldi és hazai fellépővel - mondta a szervező. A program szerda délután az együttesek menettáncával kezdődik, a csoportok zenészek kíséretével végigvonulnak Szeged belvárosán, így igyekeznek minél több nézőt a fesztivál megnyitójára vonzani, melyet a több mint százéves Szent István téri víztorony tövében tartanak. Este folklórbemutatót rendeznek a Szeged táncegyüttes székházának udvarán. A fesztivál ideje alatt a társulatok Csongrád megye kisebb településein lépnek föl, csütörtökön például az Algyői Sokadalom vendégei lesznek - közölte
Gombos András
. A művészeti vezető reményei szerint pénteken este a szegedi Reök-palota előtt a fesztivál legtöbb résztvevőt vonzó eseményét sikerül megszervezni. A Táncolj velünk, Szeged! címet viselő rendezvényre várnak mindenkit - akár teljesen kezdő táncost is -, aki érez magában kedvet magyar vagy külföldi táncok megtanulásához. A fesztivál programja hétfőn este folklórbemutatóval zárul a Szeged táncegyüttes székházának udvarán.