Vasvillával kergette és bántalmazta nejét egy gazember Csongrád-Csanádban


A megalapozott gyanú szerint az egyik megyebeli faluban élő férfi körülbelül négy hónapja napi rendszerességgel szidalmazta, becsmérelte feleségét, de többször előfordult az is, hogy 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva megverte őt. Legutóbb október 10-én ütötte ököllel a sértettet, majd egy vasvillával meg is kergette, végezetül pedig a vasvilla nyelével többször rá is vert.
Ezen túlmenően a megelőző két hónapban a gyanúsított a közeli tanyában lakó testvérét is napi rendszerrel zaklatási céllal felkereste, majd fenyegette meg azzal, hogy megöli, rágyújtja a házát.
A gyanúsítás szerint a férfi október 10-i őrizetbe vételének hajnalán az egyik szomszédos tanyából eltulajdonított egy 15 ezer forint értékű kerékpárt is.
A férfival szemben könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette, zaklatás vétsége, valamint lopás vétsége miatt indult büntetőeljárás.
A járási ügyészség az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését, tekintettel arra is, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű, azon túl is különös és többszörös visszaesőnek minősül.
A Szegedi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a kényszerintézkedést. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.