Budapest és Szeged között gyorsítanák az IC-ket, de így széteshet a menetrend


"Veszélyben a sűrű, ütemes vasúti közlekedés Budapest és Szeged között" – írja vasárnapi posztjában a Közlekedő Tömeg Egyesület: több forrásból is megerősített információik szerint a Palkovics vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium és a MÁV feszült össze a két város között közlekedő Intercityk miatt, ezért nem hirdették ki december 15-ig – ahogy kellett volna – az éves menetrendváltást – írja az Index.
Az egyesület azt írja, "a legfelsőbb kormányzati szinteken az az elvárás, hogy a jelenleginél rövidebb menetidejű InterCity-ket kell közlekedtetni Budapest és Szeged között minél hamarabb", ehhez pedig az óránkénti ütemes menetrendhez nyúlnának hozzá. "Terveik szerint napi 2 pár gyorsított, kevesebb helyen megálló InterCity járna a két város között,a melyek így a mai 2 óra 22 percnél mindössze 7-8 perccel hamarabb érhetnek célba" – írják.
Azonban a jelentős részén egyvágányú vasútvonalon nem lehet mindezt veszteségek nélkül megtenni: néhány, véletlenszerűen kiválasztott IC gyorsítása csak a többi IC különböző mértékben, akár 15-20 perccel történő lassítása árán lehetséges – teszik hozzá, mivel a szembejövő vonatoknak már az előző állomáson félre kellene állniuk.
Azt írják, a minisztérium álláspontjának hiánya késlelteti a menetrend kihirdetését, a MÁV pedig, ahogy ők fogalmaznak "dicséretes módon az utasok védelme érdekében nem hajlandó a feleslegesen lassuló, ütemtelen menetrend bevezetését vállalni". "Ha a kormány valóban gyorsítani szeretné a vonatokat Szeged és Budapest között, akkor inkább a Kiskunfélegyháza–Szeged szakasz felújítására kellene koncentrálni, amely minden vonatnak 15–20 perc időnyereséget jelentene – az erre vonatkozó tervezési közbeszerzést viszont épp a közelmúltban vonták vissza" - írják, és hozzáteszik, kérik Palkovics László minisztert ésMosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, hogy "álljanak el a tervezet megvalósításától, és haladéktalanul tegyék lehetővé az új menetrend meghirdetését".