Segélyt kért magának Algyőtől a település polgármestere, pedig havi 1 milliót keres


Hiába keres havonta közel 1 millió forintot Algyő polgármestere, Molnár Áron, mégis minimum 104 ezer forintnyi segélyt vett ki az önkormányzat költségvetéséből.
A Promenad24 birtokába jutott egy az önkormányzat által kiadott közérdekű adatigénylés, amelyből kiderült, a Covid-járvány alatt, 2020 novemberében vette fel az összeget a polgármester, temetési segély jogcímen. Az ügy furcsasága, hogy a jóval rászorultabbak ennek a töredékét szokták kapni, a portál információi szerint átlagosan 20-40 ezer forint közötti összeget.
Ugyanabban a hónapban más is kapott 104 ezer forintos segélyt, a helyiek szerint ugyanarra a temetésre a polgármester egy rokona.
Az algyőiek újabb közérdekű adatigénylésben próbálták kideríteni, valóban ugyanarra a szertartásra igényelték-e meg a két, jelentős összegű segélyt, azonban az önkormányzat sokatmondóan titkolózni kezdett és megtagadta a válaszadást, pontosan úgy, ahogy a polgármester is.
Borítókép: Molnár Áron Facebook oldala