Közel háromszáz éves sírokat fedeztek fel a felsővárosi templom padlója alatt


A szegedi Móra Ferenc Múzeum régészeti osztályának tagjai leereszkedhettek a felsővárosi templom kriptákkal teli, elfeledett altemplomba – derül ki aFacebook-bejegyzésükből.
A poszt szerint a történet valójában 2011-ben indult, amikor az 1754-1767 között épült, barokk stílusú Szeged-felsővárosi Szent Miklós Plébániatemplom felújítási munkálatait tervezték.
Hogy a templomnak valaha altemploma is volt, melyet az 1879-es "nagyárvíz" után zártak le végleg, azt írott források bizonyították, emellett a ferences rendi szerzeteseknek és az egyházközség tagjainak még tudomásuk volt a hajdani lejáratok helyéről.
Az altemplom létét a kétezres évek elején a templom padlóján támadt repedés is alátámasztotta, mely alatt egy jókora üreg volt sejthető – fogalmaznak a bejegyzésben.

Mint írják, 2012 szeptemberében hosszas előkészítés és számos vizsgálat után áttörték a padlót a templombelsőben, és utat nyitottak az akkor több mint százharminc éve lezárt altemplomba.
Itt a helyszíni felmérések szerint 63 épített sírhelyet találtak, melyből 39 érintetlennek bizonyult.
A zárt kripták némelyikén jól olvasható feliratok látszódtak – több esetben csak sejteni lehetett őket –, a legkorábbi kiolvasható dátum 1751 volt, míg a legkésőbbiek közvetlenül az árvíz előttről származtak. Világossá vált, hogy az altemplom bejárható része nem húzódik be a szentély alá, ami annak fényében volt különösen érdekes, hogy a szerzetesek emlékezete szerint az egyik lejárat az oltár mögött helyezkedett el, így elképzelhetőnek látszott, hogy további, lezárt traktusok is rejtőzhetnek még a templom alatt – olvasható a bejegyzésben.

A posztban megemlítik, hogy a felújítási munkálatok – ezzel együtt a további kutatások is – 2012-ben végül elmaradtak. A csapatot ennek ellenére nem hagyták nyugodni a föld alatt rejtező kripták, ezért roncsolásos kutatási engedélyt kértek, hogy felmérhessük a kripták állapotát, majd idén szeptemberben – szinte napra pontosan a padló tíz évvel ezelőtti feltörése után – leereszkedhettek az altemplomba.
A kutatás menetéről és eredményeiről később számolnak be.