Búcsú 2022-től: sokat ígért, sok rosszat hozott

A templomokban az óévet me este elbúcsúztatják. Kiharangozzák, így mondta a hitvalló nép. Óéváldás, régiesen óáldás volt a szertartás neve, s ahogy a bukovinai Istensegíts faluba verődött székely mondja az év utolsó templomi rituáléjára: Végvecsernye.

Számadásnap ez. A vígságban is szomorú – ahogy Ady Endre írta az 1900-as év fordulóján: „Nagyon jó ezt az éjszakát vígan keresztülélni, mert csodálatosan szomorú másként. … Szomorú dolgokat mesél szilveszter éjjelén az embernek az egymást űző, kergető gondolat. Valami végtelenül nagy, szürke lepel borítja be a nagy mindenséget. A szürkeség kissé a fehérbe játszik, és közepén hideg merevséggel áraszt foszforeszkáló, hideg, fehér fényt egy láthatatlan kereszt. … Víg, lármás muzsika tölti be a füstös korcsmaszobát, jókedvűen köszönt be Szilveszter.”

Éjfélkor int búcsút a civil világ a 2022-es évnek, és az „öregfiúnak”, a Tamási Áron nevezte decembernek, aki ezzel az ígérettel érkezett: „… mindenkinek kiosztom a hideg igazságait, és különösen megdidergetem azt, aki békétlen dologban járja az utakat. A városokban felvirágoztatom a színházakat, s a falvakban is az éneket és a táncot, adván azonban elegendő pihenést is a föld munkásainak. A fákat fehérbe gyöngyözöm, a madaraknak búvóhelyeket ajánlok, a medve álmait mézzel békenem, és a nyári bűnök miatt éheztetem a farkasokat. Néha ropogósra készítem a havat, s máskor megpuhítom, hogy ne unja magát. S amit legjobban szeretek, mesét mondok az embereknek, de azok között is legfőképpen a gyermekeknek és a szegényeknek.”

Hogy ez a mese mivel zárul, azt az utókor megítéli. Vége 2022-nek, az évnek, ami jót is, rosszat is hozott. A többségnek bizonyosan rosszat…