Az év tetejére érkeztünk

A percmutató lépeget előre. 9 óra 11 – nem, ez még nem „az”. A kivételes pillanatig várni kell egy keveset. Jön a tizenkettedik perc, majd a 13., a 14. – és végre megérkezik 9:15! Igen, e pillanattól nyár van. Csillagászati nyár.

Valójában június első napja óta már ebben az évszakban vagyunk – a meteorológiai időszámítás szerint. A kétféle kalkuláció szakmai részleteit ne firtassuk most, erre egy ilyen kis jegyzet nem alkalmas. Ám ami a mai napra vonatkozik: ez az érzékeinkkel nem követhető csillagászati jelenség az, amikor a Föld forgástengelye éppen a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Ekkor a Nap a Ráktértő fölött delel. Minden évben máskor jön el ez a pillanat, csak az biztos, hogy június 20-a és 22-e közötti időben.

Ekkor, a nyári napforduló idején a leghosszabb a Nap égi útja. Ma tehát egy kivételes nappalt kapunk, időben a legteljesebbet, világosból a legtöbbet, amiből következik, hogy a sötét napszak, az éjszaka ma a legrövidebb. Az „év tetején” vagyunk ilyenkor – az ókori kultúrákban több nemzethez tartozók, a germánok, kelták, szlávok is így nevezték ezt a jeles napot. A régi időkben ez kiemelkedő ünnep volt. A bizánciak félévköszöntőt tartottak ilyenkor, az ősi-görögök viszont éppen ekkor kezdték az új esztendőt.

A népi kultúrák legtöbbjében különös szokások kapcsolódtak a naphoz. Ezek egyike volt az éjszakai csöndes meditáció, virrasztás, aminek mély csöndjét egy-egy pillanatban váratlan zajkeltéssel, dobolással, zengetéssel törték meg. Hajnalban aztán az emberek együtt köszöntötték a felkelő Napot. A másik különleges rituálé: a tűzünnep, a meleget adó „égi tűz” köszöntése tűzugrással, tűztaposással. Ez szintén az ősidők óta megvolt szokás, amit manapság már kevés helyen tartanak, és jobbára csak június 24-ének, azaz Szent Iván napjának előestéjén.