Egy férfi a minisztérium főlépcsőjén a hadügyi államtitkárság felé tart. Fiatal gépírókisasszonyok épp ebédelni mennek. Egyikük a férfi vállára üt. – Böhm bácsi! Jó, hogy itt jár. Nézze meg a Remingtonomat, valami baj van vele. – A megszólított Böhm Vilmos, a frissiben kinevezett honvédelmi államtitkár…
Nem légből kapott történet ez, szemtanúja volt az erdélyi gróf, Bánffy Miklós, a Bethlen-kormány külügyminisztere. Az új államtitkár, „Böhm bácsi” nem sokkal előtte minisztériumi írógép-karbantartó volt.
A szociáldemokrata politikussá lett írógépszerelő szellemi értelemben kinőtte magát. Tudós nem lett ugyan, de olvasott ember igen. Kritikus elemző, Rákosi módszereinek engesztelhetetlen bírálója volt. 1949-ben bosszúból megfosztották állampolgárságától. Az emigrációban írta meg rendszerkritikus tanulmányát a kiépült diktatúráról. „A magyar demokrácia agóniája az 1947. évi választási hadjárattal kezdődött” – ez a sommás ítélet nyitja az esszét. És ez nem jobboldali, hanem egy ízig-vérig baloldali ember tollából származik. A „semmiből jött” politikus nagy utat tett meg tanácsköztársasági népbiztos szereptől a kommunista gyakorlat elutasításáig. 1949-ben Stockholmban halt meg. A hazai politikai vezetés a halálhírét is elhallgatta.
Délmagyarország, 1947, lelkes riport a vásárhelyi Magasépítési Vállalatnál dolgozó Vass József népnevelőről. Idézi Detár üzemvezető elvtársat: „Ez a munkaterület az üzem szíve”. Vass József elvtárs pedig pótolhatatlan. Egyszer két lógós ifjúmunkást kell megnevelni. De nem használ a beszédterápia! Ezért beosztja őket anyagmozgatónak. Siker: „Vass elvtás segítségével a két fiatal lassan kezdi megtanulni, hogy mit is jelent az a proletárfegyelem.” Egy nap Detár elvtárs dühösen megy panaszkodni Vass elvtárshoz: „Szaktárs! Képzeld el, a kultúrháztól hazamentek a munkások, mert hideg van.” Másnap reggel a kultúrháznál Vass elvtárs szemléltető előadásba fog: „Nézzetek csak ki, ott dolgoznak azok a fiatal segédmunkás lányok. Azoknak nincs hideg? Ti talán szakmunkás létetekre kevesebbre tartjátok magatokat, mint a kőműves elvtársak?” Hát, ez csodát tett. Kerekes párttitkár elvtárs mosolyogva tartotta meg a szokásos csütörtöki népnevelő értekezletet.
A hatalom az 1947-es „kékcédulás” választásra készült. Azon a tavaszon a diákság a hitoktatás korlátozása miatt tüntetéseket szervezett. A hatalom ezt nem tűrte, kommunista munkásgárdáit a diákok ellen indította. Március 20-án a diákság már kora reggel a Széchenyi téren gyülekezett, onnét vonultak a Dóm térre. A teherautókon odaszállított munkások a teret körülfogták. A tüntető diákságot felszólították, hogy oszoljanak – de hát a körülzárás miatt ez lehetetlen volt. A kivezényelt osztag nekiesett a diákoknak; kerékpárlánccal ütötték őket, ahol érték. Teherautókkal hajtottak közéjük. Hogy írta „Böhm bácsi”: A magyar demokrácia agóniája az 1947. évi választási hadjárattal kezdődött…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.