A nagybőgő végzete és más bizarr szokások farsangbúcsúztatón

Kászonújfalu, Csíkmenaság, Szárhegy Csekefalva – néhány erdélyi település azok közül, ahol ma is él még a télűzés efféle hagyománya. A főszereplők az álarcos maszkurák: vonulnak nagy zajjal, lármát csapnak lánccal, pergetővel, rézcsengővel, állatok nyakába való pléhkolomppal, és közben riogatnak, ördögollóval űzik ki a rosszat mindazokból, akik útjukba esnek.

Ezen időben egykor parodisztikus temetési szertartásokat is rendeztek. A legendás író-történész, Székelyföld mindentudója, Orbán Balázs múlt századi leírása ad erről érzékletes képet. A falvak nagy részében hamvazószerda reggelén egy szalmabábot temettek el tréfás ceremóniával. Sok helyütt az igazán bizarr rituálé, a bőgőtemetés volt soron: a tilalmas böjtidőben a farsangi mulatozást jelképező nagybőgőre semmi szükség, ezért egy beöltözött álpap közreműködésével szimbolikusan elbúcsúztatták. És persze voltak siratók, halottvivők, meg minden eszköz, úgymint fakereszt és koporsóba fektetett zeneszerszám, s a gyászoló sokaság.

Kászonban és más helyeken a bikaütésnek volt nagy hagyománya. A téltemetési rítus keretében egy bikaalakoskodó megjelenik, „óriási bőgedezés közepette” nekiront a nézőknek, mérgesen rázza a nyakába akasztott kolompot. A gazda csillapítja, hajcsárok favillákkal igyekeznek megfékezni, de hiába, ezért aztán jön a bikaütés. A jószág a farsangi duhajkodásnak, a féktelen mulatozásnak is jelképe. Az alakoskodó megütése, maszkjának elégetése a rossztól való szabadulást célozza. A rítustól tavaszt varázsló erőt is reméltek.

Ugyancsak régi idők szokása, de több helyen ma is él a farsangvégi teátrális összecsapás, amellyel Cibere vajda és Konc király nagy küzdelmét idézik meg a fiatalok. A vajda a böjtös ételeket jelképezi, a király pedig a húsételeket. A „farsang farkán” hatalmas birkózással döntik el, ki legyen a győztes – és persze mindig Cibere győz.

Azon a vidéken a farsangzáró vigadalom, ahogy régen, ma is a nagy össznépi bál.