Közélet

150 férőhelyes kollégium épül Mórahalmon

150 férőhelyes kollégium épül Mórahalmon

2021. október 21., csütörtök
150 férőhelyes kollégium épül Mórahalmon

Az újonnan megépülő kollégiumba a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola tanulói nyerhetnek majd felvételt. Az iskola a 2018/2019-es tanévben nyitotta meg kapuit és tanulói létszáma felmenő rendszerben folyamatosan bővül. A kollégiumi ellátásban részesülők között jelentős számú a vajdasági magyar diák. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a korábban felvett tanulókon kívül a következő években, évente 30-40 új diák elhelyezését szükséges a településen megoldani.

A tervezett új kollégium modern kialakítással, korszerű felszereltséggel szolgálja majd a szakképzésben résztvevők mindennapi életét. Továbbá szakmai programjában illeszkedni fog a szakképzés és felnőttképzés megújítását célzó középtávú szakmapolitikai stratégiájának kihívásaihoz. A kollégium hozzájárul a magyar nemzetpolitika azon fő céljához, amely az elvándorlás csökkentését, a szülőföldön maradást és megerősödést tűzi ki maga elé. Az épület alapkövét csütörtökön, Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Nemesi Pál kormánybiztos és Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere helyezte el.

A háromszintes, 3448 négyzetméteres alapterületű kollégiumépület mellett multifunkciós rektorán borítású sportpályát alakítanak ki, az udvart pedig parkosítják.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.