Kár rejlik a pipában – mondja a költő, és felizzítja csibukját

Akár e percben is történhet: valahol, a világ távoli pontján valakinek a kezéből kiesik a cigarettaszál. Földre pottyan, elhamvad. Gazdája észre sem veszi. Mert az ő csillaga is éppen kihunyt…

E bizarr kép nem esik oly távol az elképzelt valóságtól. A nemzetközi statisztika mutatja: a dohányosok nagy seregéből minden nyolcadik percben valaki kényszerűen elbúcsúzik a földi léttől – mégpedig a dohánynemű okozta betegségben. Minden nyolcadik percben… ijesztő belegondolni. Na de tudjuk, az elhivatott dohányosra épp az jellemző, hogy sosem gondol bele. A szenvedély mindenek felett!

Így volt ezzel a költő is, a reformkor szülötte, a 48-as ifjak egyike: Vajda János. A lírája mellett arról is nevezetes, hogy Petőfi és a modern lírikusok közti kapocsként jellemzi a szakirodalom. Ja, és még egy nevezetessége: szenvedélyes pipás volt. Az Otthon című, gyerekkoráról szóló vers is erről árulkodik: És a kis kert - egy paradicsom, / Benne tölt el szép gyermekkorom, / Hol mi éretlen s tilos vala, / Lettem annak fő-fő tolvaja. // Enyhelyen a méhes amoda; / Ott készült el a gubapipa. / Haragudtak a méhek reám, / Nagy volt a füst, erős a dohány. // Gyakran elzavartak s a gyepen / Eldobatták a pipát velem…

A méhek tehát megtették, ami tőlük tellett, de a gyermek Jánoskát eltéríteni nem tudták: erős volt a vágy, s felnőve egész életére elkísérte a költőt. Igaz, a Jó egészség és a hosszú élet titka című verses eszmefuttatásában a káregyenleget is megjelöli, nevén nevezve a legrosszabbat. Messziről indít: Hogy az egészségre haszon általában / Nem igen van, sőt kár rejlik a pipában, / Orvosok vitassák, én csak annyit mondok, / Ha egy kicsit árt is, élvezetes dolog. De nem áll meg itt. A végén elvezet a nyers valóságig: ez a szenvedély nagyon sokszor tragédiába torkollik. És – így a vers utolsó sora: Ennek a gyógytárban nincsen orvossága.

Dohánymentes világnap van ma. Csak mondom…