Kinek ma föltetszett szép fényes csillaga…

Karácsony másnapja – a mai nap közkeletű neve; egyszersmind az ókori Istvánnak, a kereszténység első vértanújának ünnepe. Ő a hét jeruzsálemi diakónus egyike volt, akik legelsőként lettek az apostolok segítői és a szegények gondviselői. István állhatatossága mindinkább kiváltotta a bigott óhitűek gyűlöletét, a felbiztatott csőcselék ezért egy alkalommal csapdába csalta, kihurcolta a városból, és ott halálra kövezte. A később szentté avatott férfi jelképe a pálmaág, a győzelem szimbóluma; ennek különös üzenete, hogy a halála emeli gyilkosai fölé.

István vértanú legrégibb ismert hazai ábrázolása a Szent László által alapított somogyvári bencés apátság kőmaradványai közül bukkant elő: egy domborműtöredék, ami a XI. század végéről származik, és a megkövezést örökíti meg. Az Érdy-kódex több legendája idézi a vértanú szellemét, mint akitől még a sátán is megfutamodik. Az egyik történet szerint a római császár leányát ördög gyötri, s az véletlenül elszólja magát, hogy rajta egyedül István erejének van hatalma. E legendák is a kivételes tisztelet leképezési formái. E tisztelet testesül meg abban is, hogy Géza fejedelem a fiának, a későbbi első királyunknak a keresztségben István nevét adja, hogy akár a vértanúságig állhatatos legyen uralkodói méltóságában és kötelességében.

A szegedi hívek körében különösen nagy tisztelet a barokk világban övezte. A szűrszabók patrónusa is volt, az emléknapján zajlott a céhújítás, a céhmester választás, amelyet közös misehallgatás, majd áldomásivás követett. Szent István vértanú az utókor számára a lelkierő mintaképe lett. Neve igen gyakori volt, s viselőit a napjuk előestéjén a régi legényköszöntővel tisztelték meg:

Kinek ma föltetszett szép, fényes csillaga,
Úgy mint Szent Istvánnak holnap lesz a napja.
Kérjed Istenedet, terjessze ki karját,
Hogy bőven árassza az ő szent áldását.