Orbán bejelentette a legújabb tudnivalókat


Mint mondta, a járvány felfutása jellemzi az elmúlt két hetet és várhatóan az előttünk álló hetekben is erre kell készülni, illeszkedve a többi országban tapasztalható trendekhez. A kormányfő arról is beszélt, hogy az előrejelzések szerint a kórházi ágyak a szükséges számban állnak rendelkezésre október végéig. Hozzátette: ezidáig 106 orvost és 17 ápolót vezényeltek át másik intézménybe, de ha kell, ez a szám növekszik majd.
Az oktatási intézmények kapcsán a közoktatásért felelős államtitkárt is meghallgatták:
az őszi szünet október 23. és 31. között lesz, a szokásoknak megfelelően.
Az operatív törzs és a Magyar Orvosi Kamara egyeztetéséről is szó volt az ülésen, erről Orbán Viktor azt mondta, a jövő héten a háziorvosokkal kapcsolatos új szabályok megalkotásáról folynak majd egyeztetések. Mint mondta,
a kormány célja, hogy a háziorvosok praxisközösségeket hozzanak létre, hogy üres praxis Magyarországon ne legyen és a helyi ellátások színvonala emelkedjen.
Ennek pénzügyi feltételeit a kormány megteremti – tette hozzá. A miniszterelnök azt is elmondta, a következő lépés a magán- és a közellátás viszonyának rendezése lesz.