Egy szellem Wittenbergából

A hónap utolsó napjában járunk. A wittenbergi vár környéke csöndes. A szürkületben egyszer csak csuklyás emberalak tűnik föl. Hóna alatt pergamentekercs, keze kalapácsot szorongat. A vártemplom kapuján épp akkor lép ki egy öreg templomszolga. Felismeri a csuklyás embert: Martin Luther, az Ágoston-rendi szerzetes. Nagy respektje van: hírneves tudós, a Magister Artium cím birtokosa, igazi polihisztor, az ókori nyelvektől a fizikáig, a csillagászattól a matematikáig mindenben otthon van. Az idő szerint a wittenbergi egyetem teológus professzora.

De mire készülhet most a Mester? – töpreng az öreg. Amikor aztán Luther a kapufélfára szögezi vitairatát, megkapja a választ. Azt viszont nem sejtheti, hogy új egyház születése pillanatának a tanúja: az ágostai hitvallású evangélikus közösség életre kel.

Az öreg templomszolga csak a fantázia szülötteként él. Ám a jelenet maga a valóság: a középkorban egyeduralkodó katolicizmus konkurenciát kap a megszülető lutheránus egyház által. Aztán Luther nyomában nemsokára elindul a radikálisabb Kálvin János, aki életet lehel egy másik reformátorközösségbe – s Genfben megszületik az újabb protestáns egyház.

A mai nap tehát az emlékezésé a felekezeteikben. De a gyász napja is: megidézik az ellenreformáció áldozatait, az elveikért a halált is vállaló prédikátorokat. És mert a tradicionális ünnep a felebaráti önzetlenség kifejezője is, így templomaikban szeretetvendégség, agapé követi az istentiszteletet.

Luther szelleme ma átjár minden istenházát. A katolikusokéit is. Mert a szellemiség, mint tudnivaló, mindig kétfelé hat; útja mindig kétirányú.

Várkonyi Balázs