Első királyunk ünnepére

Nagyboldogasszony napjának legendabéli szép története szerint akkor, augusztus felezőjén, 15-én ajánlotta első királyunk az országot Krisztus szülőanyja, Mária oltalmába. És azon a napon, amit Mária mennybevitelének emlékünnepeként tisztel a magyarság, István király búcsút mondott földi életének. De akkor miért huszadikán, és miért nem tizenötödikén emlékezünk rá? – hiszen a szentek emlékünnepe a haláluk napja, amikor megkezdik végtelen vándorlásukat időben, időtlenségben… Csakhogy nagy királyunk a kivételek egyike: az ő napja az lett, amikor fél évszázad múltán megnyitották nyughelyét, a sírboltot, hogy eleget tegyenek a szentté avatás eljárásrendjének.

A népi emlékezet töretlenül őrzi nevét, emelkedett-himnikus módon, sokszor pátosszal, hát persze. És olykor a kevésbé ünnepélyes legendairodalom megidézi a meg nem történtet is. Például a deszki monda Szent Jobb-magyarázatát; amely ha nem is igaz, de különös fantáziakép. „István király Babilonba utazott az édesanyjával, aki úgy tanálta, hogy a babiloni tornyot még maga az Isten sem dűtheti össze. Szent István ezön annyira mögbosszankodott, hogy az édösanyját pofonvágta. Utána mögröttent: maga vágatta le a kezit. Ez van mög még most is.” Igen, a Szent Jobb megvan, évezredes védjegy. Arra int: a nemzetprogram hiánya védtelenné tesz, ahogy megtörtént ez nemegyszer a nem mindig dicső évezredünk folytán.

1038. augusztus 15-e, a király végső földi napja – tán az utolsó pillanat volt, amiről elmondhattuk: egy olyan korszak zárult le, amely során a magyarság sosem került alávetettségbe. István egyetlen hadi kudarcát se őrzi a történetírás. Vesztett csatája soha sem volt. „A magyar nemzetnek nagy szerencséje – írta Hóman Bálint –, hogy történeti életének sok nehéz korszakát élte át az eszmék és irányzatok útvesztőjében biztosan eligazodó államférfiak, a közösség érdekeit ösztönösen felismerő uralkodó egyéniségek alatt. Közülük a legnagyobbal a történeti magyar sors döntő fordulatának válságos óráiban találkozott. Ez a hős Szent István.”

A magyarok első királya historikus valóság, élő eszmény kifejezője. Sok éve írtam le, időszerű: „Magyarország lakóinak száma már tízmillió alá esett. De Szent István országát még mindig az a többség lakja, amelynek a szent szent, a haza szeretnivaló, a hagyományok védendők, a nyelvkincs gyarapítandó. És a nemzet megmentendő. Az ünnepek pedig mindenkit ünnepre hívók. Most éppen Szent István napjára.”