Közélet

Szeged turizmusát is megviseli a járvány, lassú visszaállás várható

Szeged turizmusát is megviseli a járvány, lassú visszaállás várható

2020. június 25., csütörtök
Szeged turizmusát is megviseli a járvány, lassú visszaállás várható

Bár kezd visszaállni az élet a normál kerékvágásba, az élet minden területére még mindig és várhatóan hosszabb ideig kihatással lehet a koronavírus-járvány. Az egyik nagy vesztes a turizmus, ami Szegeden is komoly bevételkiesést szenvedett. Egyelőre még nem látni, hogy hol a vége.

A koronavírus az élet minden területén változásokat hozott és eddig nem tapasztalt helyzetet okozott az élet minden területén. A turizmus sem kivétel. Az embereknek ugyan megmaradt a kedve a külföldi és belföldi utazásokra, de sokan óvatosak, az ágazat szereplői pedig a megváltozott körülményekhez próbálnak igazodni, bár ez a bizonytalan helyzet miatt nem egyszerű.

A nyári bevételek radikálisan csökkentek a városban

– Elképzelhetetlen szituációba kerültünk, egyik napról a másikra tűntek el a vendégeink – foglalta össze a kialakult helyzetet Zsurka L. Péter. A több szegedi szállodát és vendéglátóegységet üzemeltető cég vezetője hozzátette, hogy március közepétől minden szállásfoglalásukat és rendezvényüket törölték, ami lenullázta a cég bevételeit. – Ez az, amit most újra kell építeni, de még mindig befolyással van a vírus a mindennapokra, hiszen tartani lehet egy második hullámtól is, de az nem előrelátható és tervezhető – ecsetelte az újraindulás nehézségeit a cégvezető.

Szeged turisztikai életében a legnagyobb érvágást a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri évadának törlése jelentette. Újszegeden megtartják az előadásokat, sőt a Dóm téren két, előre nem tervezett egyedi és rendkívüli produkció is készül, de ez csak kisebb mértékben segíti a város turizmusának beindítását. A vendéglátás és a turizmus szereplői egymásra vannak utalva, kölcsönösen próbálják segíteni egymást a nehéz időszakban. Ennek egyik jó példája a kedden bejelentett együttműködés is, amit Szegedi Szabadtéri Játékok és a város nagy szálláshelyei kötöttek: a szabadtéri jegyeket biztosít a két előadásra, amit a városba érkező vendégeknek tudnak kínálni a szállásadók. De ez csak egy kis szelet.

A téli időszak is sokkal nehezebb lesz

Szeged alapvetően nyári város, ebben az időszakban kell megtermelnie a turizmusnak azt a tőkét, amiből a téli, gyengébb forgalmú időszakot túléli. Augusztusig minden turistacsalogató program kiesett, így a borfesztivál és a Szeged-napi ünnepségsorozat is. A városnak ugyan van fürdője, ami télen is üzemel, de az önmagában kevés bevételt hoz a turizmus szereplőinek. Arra pedig egyelőre nincs megoldás, hogy télen is megteljen a város egy-egy hosszabb-rövidebb időszakra. – Ha most nem tudjuk megalapozni a tartalékokat, akkor nagyon nehéz feladata lesz a turizmusnak és a vendéglátásnak is az év végén és a jövő év elején. Azon dolgozunk és gondolkodunk évek óta, hogy mivel tudjuk idevonzani a turistákat a téli időszakban. Nyáron a szabadtéri az, ami felrakja a várost a térképre, de nem látom azt, hogy belföldön versenyezni tudnánk bármivel a téli időszakban, így pedig nagyon nehezen lehet kilábalni a jelenlegi nehéz helyzetből – adott képet a jövőről Zsurka L. Péter.

Kormányzati segítség lehet az egyik mentőöv

– A belföldi turizmus segítséget kapott és kap kormányzati szinten is, ami könnyebbséget adhat. – A járulékkedvezmények terén adott segítség – például a turisztikai hozzájárulást vagy az idegenforgalmi adót ideiglenesen nem kell befizetnünk– szükséges volt, mert ezeket a költségeket nem tudom hogyan tudnánk kigazdálkodni. Ettől függetlenül vendégre van szükségünk az újraépítéshez, hogy a bevételeinket vissza tudjuk építeni. Ehhez kell a külföldi és átutazó vendég, az egyetem vendégei, de ehhez a vírus hozta bizonytalanságnak kell megszűnnie. Mi is kormányzati pályázatokkal, például hat hónapos bérjárulék-támogatással próbálunk időt nyerni. Terveket készítünk a jövőre, de a bizonytalanság miatt mi sem látjuk, mit hozhat az – mondta a turisztikai szakember. A legoptimistább jóslatok szerint ha egy enyhébb lefolyású második szakasza is jön a vírusnak, leghamarabb jövő nyáron térhet vissza a normális kerékvágásba a turizmus, igaz, még akkor is kérdés, hogy mi az, ami hosszú ideig nyomot hagy maga után az elmúlt negyedévből.    

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.