1920: amikor néma csönd lett

Június 4-e volt. Tízezrek gyűltek össze a Budapesten, a millenniumi emlékmű monumentális oszlopcsarnokánál. Gyászoltak. Aztán méltóságteljes menetben, a Himnuszt és a Szózatot énekelve vonultak fekete ruhás emberek a Bazilikához. Megkondultak a harangok.

Június volt. Ezrek gyűltek össze Szeged főterén, a Városháza előtt, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a trianoni döntés ellen. A Himnuszt és a Szózatot énekelték. Gyászolták az ország megcsonkítását. Szóltak a harangok. 1920-at írtak: akkor, ezen a napon az országban rövid időre megállt az élet. Leálltak a vonatok. A gyárakban és közhivatalokban megszűnt a munka. Néma csönd lett.

  A 2000-es évek elején kis falvakban annak nyomait kerestem, hogy a népi valóságban, a hétköznapi emberek tudatában milyen emléke él Trianonnak. Így jutottam az öreg Mihály történetéhez. Unokaöccse mesélt róla. Nagybátyja régi vágású ember volt. Gazdálkodott, s mellette a falu harangozói tisztét viselte. A véletlen juttatta ehhez: amikor a régi harangozó, a Laczkó kovács meghalt, búcsúztatásán a kis ministránsra bízták, hogy szólaltassa meg a temetőharangot. A gyerek akaratlanul félreverte. Akkor Mihály odalépett, s keze alatt a kalimpáló harangnyelv megszelídült. Így szállt rá a tisztség. Nem a filléres fizetség vonzotta, hanem a feladat. Úgy mondta, ő és a harang szabályozza a falubéliek időrendjét… Egyszer a plébános, aki mindig ellátta őt olvasnivalóval, csöndesen félrehívta, kezébe tett egy könyvet. Ezt magának adom, de ne mutassa senki idegennek – mondta az öreg pap –, Padányi Viktor írta, és igen nehéz olvasmány!

A rejtegetett kötetet Mihálytól unokaöccse örökölte. Ő is elolvasta. Benne egy részlet ceruzával megjelölve, mutatta: „Tíz óra után egy-két perccel jött a végzetes hír, és akkor megkondultak a harangok, előbb Pesten, majd ahogy villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangozással temették múltjukat és jövőjüket. Budapest percek alatt feketébe öltözött.”

  Az öreg Mihály harangozói státusa a váratlan könyvajándék utáni évben, június negyedik napján szűnt meg. Hogy miként, annak külön története van. Azon a délután elindult a templom felé, épp akkortájt, amikor a Padányi-műben olvastak szerint pecsét került a tragikus szerződésre. A zsebórán fél 5-re ugrott a nagymutató. Harangozni kezdett. Nem szabályos kiverselés volt az: valóságos vészharang. A tanácselnök másnap raportra rendelte. Ordított. Megfenyegette. Bár végül föl nem jelentette, de elérte azt, hogy harangozó többé ne lehessen. Elmúlt aztán egy év. Június 4-én Mihály kiballagott a határba, a csőszharanghoz, amelynek palástján ez a felirat állt: Készült Thury Ferenc műhelyében, 1908-ban. A környéken senki, egyedül volt. Pontban fél ötkor meghúzta a kötelet. Kegyetlenül félreverte a harangot. Ahogy Trianon emlékéhez illik.