A Lámpás Hölgy nyomdokaiban: ápolók világnapja

Akár egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Valószerűtlenül gyors, nyomában fut két nővérruhás, utolérik. Zihálnak, de nincs rosszallás, mosolyognak a meghökkentő produkción.

A lányt az ágyába fektetik, kis ideig még vele maradnak, nyugtatják. Aztán fáradt arccal mennek más teendőjük után. Ezernyi még a dolguk a kora esti műszakváltásig. Az osztályon minden beteg tudja, amit nem lehet titkolni: nagy bajban van a lány. Árulkodnak a mind gyakrabban feltörő jajkiáltások, s utána a nővérpapucs csattogása a kövezeten, a nővérek rohannak, hogy még időben odaérjenek; tudják, egy idő után erre már nem lesz esély. És amikor a bivalyerős gyógyszertől jön az eufória, a lebegés, na, akkor a lányka megindul. Aztán újrakezdődik minden: mint a kés metszése, olyan a jajszó, sírós hang szólongatja a papát, mamát, de azok nem jöhetnek, a nővérek viszont itt vannak, mindig, örök szolgálatban.

Előttem van, ahogy az éjszaka közepén az idősebb nővér próbál mosolyogni, bár halálosan fáradt. Aztán mi történik reggel: széles mosollyal köszön be, és egy szempillantás alatt derűssé teszi a kórtermet. Őrzöm ezt a pillanatot is: egy fájdalmas beavatkozásnál a doktor mellett kislányos, törékeny nővér asszisztál, hiába a helyi érzéstelenítés, a fájdalom alig szűnik, a kis nővér bátorít, vékony ujjait a markomba illeszti, szorítsa! – mondja parancsolóan, szorítsa! Én szorítom, de észbe kapok: a nővérnek rosszabb, bocsánatot kérek, mire azt mondja, most csak önmagammal kell törődnöm.

Hát ez az! Ők, az évtizedek deficitjét hordozó hálózatban a leginkább alulfizetettek – a mi terhünkből vesznek át, amennyit csak képesek. Az ő napjuk május 12-e: ma tartják világszerte az Ápolók Nemzetközi Napját. Épp két évszázada, hogy ekkor megszületett a brit Florence Nightingale. Fölnőve a betegápolásnak szentelte életét. Jelképpé lett: az áldozatos élet megtestesítője, a Lámpás Hölgy, aki éjszaka is fáradhatatlanul járta a katonakórházak termeit, hogy fájdalmat enyhítsen. Az ápolóképzés kiemelkedő alakja lett.

Épp úgy, ahogy a mi jelképünk, Kossuth Zsuzsanna: az első magyar főápolónő, a hazai katonakórházak megszervezője, a szabadságharcban helytálló és példát adó asszony. Aki előbb fogott hivatásához, mint brit társa, csak ő nem élhetett hosszú életet. Az ő születésnapja február 12-e. És az is egy emléknap, csak specifikusan a mieinké, a magyar ápolók csöndes, hétköznapi ünnepe: mert náluk minden nap szinte ugyanaz.