Múltidéző 8. rész: Az elátkozott Boszorkánysziget

Ahhoz, hogy megismerjük a Boszorkánysziget legendáját, egészen 1728-ig kell visszautaznunk az időben, abba az évbe, amikor Szeged lakóinak hosszú időn át tartó szárazsággal kellett megküzdeniük. A helyiek a szokatlan aszályért az ördöggel cimboráló boszorkányokat kiáltották ki felelősként, és ezzel kezdetét vette a város egyik legvéresebb boszorkánypere.

Szokatlan aszály, rejtélyes jégeső

Májusi eső aranyat ér, tartja a mondás. 1728 tavaszán azonban egy csepp eső sem esett Szegeden, ha mégis csapadék hullott az égből, az a termést tönkretevő jég volt. A szárazságot, és a jégeső pusztítását, az annak köszönhető éhínséget a városban élő boszorkányokhoz kötötték, akik az ördög híveiként sújtották Szeged lakosságát. A városatyák teljesen tehetetlenek voltak, nem tudták, mihez kezdjenek, ezért elkezdtek felelősöket keresni a szokatlan időjárási körülményekre. Szeged város segítségére ekkor egy inas érkezett, aki a következő történetet mesélte el:

"Az inas egy másik fiúval az utczán játszadozva, a többi közt ennek a következőket mondotta: megtréfálom ma a szegedieket, kik azt várják, hogy ma esni fog; de csalódnak, mert zivatart idézek elő, - jőjj, tarts te is velem. De emez mentegetőzött, hogy ő ilyesmihez nem ért; mire emez biztatta, hogy majd megtanítja reá, hisz az igen könnyű, el is mesélte annak módját. Azonban emez újra szabadkozott, hogy nem akar benne részt venni, sőt az inast magára hagyta.

Délben, mikor az iszonyú zivatar kitört és a jég mindent megsemmisített a mezőkön és a szőlőkben, midőn az asztalnál együtt ült mindenki, az utóbbi fiú az inassal való találkozását atyjának elbeszélte. Az apa erről az előljáróságnak rögtön jelentést tett, mire az inast beidézték és szigorú vallatóra vették. Az inas ekkor megnevezte a bűnösöket, kik azonnal börtönbe kerültek és megérdemelt büntetésüket el is vették..."

-Reizner János: Szeged története (1899-1900)

A vádlottak padján ott ült a 82 éves Rózsa Dániel is, aki akkoriban Szeged egyik legvagyonosabb polgárának számított. Rózsa előbb országgyűlési képviselő, majd városi tanácsnok, végül főbíró volt. A gyors vagyoni és politikai karriert befutó birtokos gazdának számos irigye akadt Szegeden. Az idős Rózsa a kínzókamrába kerülve megtört, és "bevallotta" azt, ami hallani akartak tőle. Vallomása szerint társaival együtt egy akó pénzért hét esztendőre eladták a csapadékot a töröknek.

A vallatások a boszorkányok fürösztésével kezdődtek a Tisza-parton. Ekkor a vádlottak kezeit és lábait összekötötték, majd derekukhoz egy hosszú kötelet erősítettek, amit a parton tartottak, és a vízbe dobták őket. Az akkori törvények értelmében, amelyik vádlott nem merül el, hanem úszik a víz felszínén, az boszorkány. Ezután következett a mérlegelés, ahol a súlyukat mérték meg. Ha irracionálisan könnyűnek találtattak, szintén boszorkánynak kikiáltották ki a vádlottakat.

Máglyahalál, és boszorkányátok

A legendás szegedi boszorkányperben 1728 július 21-én hirdettek ítéletet: 12 – más források szerint 13 – boszorkánynak vélt embert máglyára küldött a bíróság. Az ítélet végrehajtását két nappal későbbre, július 23-ra tűzték ki. Az egész város kisereglett, hogy lássa, ahogy az ördöggel cimboráló boszorkányok hamuvá vállnak. A korabeli beszámolók szerint az ítélet végrehajtása közben bebizonyosodott, hogy a vádlottak valóban boszorkányok voltak, ugyanis a máglyák lobogása közben egyetlen árva hangot sem lehetett hallani az elítéltektől. Miután a per és a kivégzés lezajlott, a város lakói félni kezdtek a boszorkányok haragjától. Egyes városi legendák szerint, az ártéri erdő fái visszhangozták a boszorkányok átokszavait.

Mária Terézia zárta le a sötét korszakot

Szegeden kisebb-nagyobb megszakítással még ezután is voltak boszorkányüldözések, 1755-ben azonban Mária Terézia – apja vehemens pogány-, kuruc- és törökellenes küzdelmeit lezárva – a boszorkánypereket az egész monarchiában betiltotta, és ezzel lezárult egy sötét korszak a magyar történelemben.

(via)