Több mint 3000 halott a Csillagban

A II. világháború végén szovjet hadifogolytáborként működött az épületegyüttes. Az elfogott katonákból hússzor annyit helyeztek el itt, mint amennyit lehetett volna. A zsúfolt cellákban tífuszjárvány tört ki…

„A börtön rideg falai azért épültek, hogy befogadják a bűnöst, akinek vezekelnie kell a társadalom ellen elkövetett tettei miatt. A II. világháború utolsó időszakában azonban ártatlanoknak kellett bevonulniuk, miközben sokkal rosszabb körülmények uralkodtak, mint amikor elítéltek voltak a Csillagban” – fogalmazott

Lajtár József

bv. vezérőrnagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának parancsnokhelyettese azon a rendezvényen, amelyen konferenciával és

koszorúzással

emlékeztek arra a több mint háromezer katonára, akik a hadifogolytáborként használt, túlzsúfolt Csillagbörtönben hunytak el 1944 és 1945 között. A 600 főre tervezett börtönben a Vörös Hadsereg 12 ezer hadifoglyot zsúfolt össze. A tábornok kiemelte, itt nemcsak személyek tragédiájáról van szó, hanem családokéról is: a hozzátartozók évtizedekig nem tudták, hogy mi történt szeretetteikkel.

Zakar Péter

, a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazgatója kijelentette, intézményük missziójának tekintik, hogy a jogszabályok által meghatározott kötelességein kívül a társadalom számára fontos ügyekben is szerepet vállaljanak. Ilyen a Szegedi Fegyház és Börtön kezdeményezése a falak által őrzött titkok feltárása érdekében. Hozzátette, már nincs lehetőség a vesztőhellyé alakítás miatt felelősségre vonni az elkövetőket, de azért lehet tenni, hogy a kommunizmus bűnei ne merüljenek feledésbe. A lényegre kell emlékezni Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke szerint. A közösségi emlékezet szelektív, ezért tartalmának megőrzése közös felelősségünk. A GULAG-GUPVI táborrendszere, a hadifogolylét a szabadság hiányának, a diktatúrának a szimbóluma, közös közép-európai sors, hasonló élményeik vannak a lengyeleknek, a németeknek, a románoknak, a magyaroknak, mégis alig foglalkoztak a témával nemzetközi konferenciákon. Százezer számra hurcoltak el anyaországi és határon túli magyarokat. A II. világháború után Nyugat-Európában nem hitték el, hogy milyen kegyetlen a szocialista rendszer, ezen csupán az 1956-os menekültek elbeszélései változtattak.

„A mai ország területéről 600-700 ezer fő, az 1944-es határok alapján egymillió fő esett hadifogságba” – mondta

Bognár Zalán

, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense. A háború utáni időszak egyik legfontosabb kérdése volt a foglyok ügye, hiszen katonák mellett sok civilt elhurcoltak származása miatt, vagy csak azért, mert rosszkor járt rossz helyen. A témáról még két hetilap is indult, az egyiket a Vöröskereszt, a másikat a kommunisták szerkesztették, de Rákosiéknak sikerült elérni, hogy betiltsák a segélyszervezet újságját. *-*A szovjet hadsereg munkaerőigényét kívánták kielégíteni az elhurcolásokkal, már 1944 októberétől megkezdődtek a deportálások, s még a világháború európai befejezése után(!) is folytatódtak legalább 1945. május 30-ig. Szegedre Budapestről hurcoltak el rengeteg embert, ugyanis a fővárost elfoglaló szovjet tábornok,

Malinovszkij

a nagy védősereggel indokolta azt, hogy miért kellett a településért 108 napos csatát vívnia. A hiányzó embereket különböző egyenruhások közül szedték össze – például rendőrökből -, de később civileket is öltöztettek német uniformisba. A temesvári táborban tört ki tízezreket érintő halálos tífuszjárvány, innen hozták az egészségeseket Szegedre, s a környező településekre, Makóra, Szőregre - valószínűleg ennek köszönhetően került át a betegség a börtön épületébe. A visszaemlékezők napi 100-100 halottról számoltak be, azaz egy-egy tömegsírba az adott nap áldozatait temették. A hullákat levetkőztették, mindenféle azonosítási lehetőség, dokumentum nélkül helyezték el őket. Még maga

Szent-Györgyi Albert

professzor is tárgyalt a szovjetekkel a foglyok sorsának javításáért 1945 március elején, mégis csak nyárra számolták fel az intézményt. Ezzel párhuzamosan a reptéren is működött egy tábor, amelyet szándékosan mintaként építettek ki, mert ide hozták el a Vöröskeresztes delegációkat. Itt külön priccse lehetett mindenkinek, sőt a rabok az őrökkel még fociztak is.