A szabadság pillanatait elevenítik fel '56-ra emlékezve + FOTÓK

A kiállítás szereplői, közösségei egy adott történelmi pillanatban fontos és alapvető emberi érték, a szabadság mellett álltak ki. Ez a legnagyobb varázsa 1956-nak, ezért kell róla beszélni, ezért kell azt szélesebb körben is bemutatni – hangzott el a Szabadság pillanatai. Egyéni és közösségi cselekvésformák 1956-ban című tablókiállítás megnyitóján az SZTE Klebelsberg Könyvtár Átriumában.

A november 17-ig Szegeden megtekinthető tárlat életre hívója,

Miklós Péter

történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője elmondta, 1956-ban eltérő világnézetű, társadalmi réteghez tartozó, különböző mentalitású, politikai hátterű és életkorú emberek összetudtak fogni a kommunista diktatúra ellen, véget akartak vetni annak, amit

Rákosi Mátyás, Gerő Ernő

és társaik kiépítettek. Egészen más volt az alapállása

Mindszenty József

bíborosnak, aki a két világháború között szocializálódott, konzervatív volt, vagy egészen más világnézettel élt

Bibó István

államminiszter és

Baróti Dezső

irodalomtörténész, az egyikük parasztpárti, míg a másik kisgazda háttérrel. Szintén másképp viszonyultak a korhoz a 16-17 éves makói gimnazisták, vagy az a makói rendőrkapitány, aki nemcsak a felszabadulási emlékműről és a középületekről tüntette el a vörös csillagot, hanem még a rendőrök egyenruhájáról is levágatta azokat, hogy a forradalom napjaiban ne ingereljék a társadalmat. „Mégis mindannyian egységesen, együtt cselekedtek, a magyar nép egyénenként és közösséget alkotva is kitudott állni a szabadság mellett 1956-ban. A szabadság és a pillanat is, ahogyan a történelem tartja és tanítja: illékony. Az 1956-os események kapcsán a szegedi gyökerekre és az illékony szabadságnak a vágyára is kell, hogy gondoljunk, de emellett arra is, hogy a rendszerváltás és a demokratikus Magyarország struktúrájának megteremtéséről való diskurzus megindulásának idején, az 1980-as években az ellenzéki erőkben – legyenek azok népiek, vagy demokratikus irányzathoz tartozók – egyetértettek ’56 szabadságvágyának követendő értékében. Nem véletlen, hogy 1989-ben éppen október 23-án született meg az az új rendszer, ami szellemileg is az akkori események örökségét vállalja. Ha valamit üzen és üzenni akar ez a kiállítás, akkor az az, hogy ezeket az illékony pillanatokat érdemes megőrizni. A történelem is mindannyiunké, a tárlat célja rekonstruálni azt a pillanatot, ahogyan az egyén megélte a történelmi helyzetet” – fejtette ki Miklós Péter.

Jancsák Csaba

, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatási dékánhelyettese ismertette, a szegedi egyetem különleges szereppel bírt az 1956-os események kapcsán. A szegedi forradalmi szikra lobbantotta fel azt a lángot, amely később, október 23-án a budapesti Műegyetem tüntetéseivel kezdődve a forradalom lángjává nemesedett.

Keveházi Katalin

, az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója a kiállítás jelentőségéről elmondta, az egyetem nemcsak az 56-os eseményekre, hanem a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének összefogására is emlékezik. A tablókiállítás bemutatja többek között a szegedi fiatalok által létrehozott Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ), a hódmezővásárhelyi és a makói forradalmi tüntetések eseménytörténetét, valamint a katolikus egyház vezetésének az ötvenhatos forradalommal való szolidaritását, vagy éppen

Putnik Tivadar

szegedi egyetemista tettét, aki először követelte, már 1956. október 16-án nyilvánosság előtt a szovjet csapatok távozását hazánkból. A tárlat megnyitóját követően az Egyetemi szerzők, műhelyek, kiadók című könyvtári sorozat keretében, Miklós Péter megjelent új köteteiről a szerzővel Jancsák Csaba dékánhelyettes beszélgetett.

Miklós Péter történész a SZEGEDma.hu-nak elmondta, A szabadság reményei. Egyéni és közösségi cselekvésformák 1956-ban című könyv szorosan összefügg a tablókiállítás tartalmával. A másik, „Részt vettem a szabadságharc megmozdulásaiban” Putnik Tivadar (1929- 1998) kötete egy nem hétköznapi egyetemista hős történetét dolgozza fel. „Újszentiváni származású vagyok, mint ahogyan Putnik Tivadar is. Helyiek segítségével sikerült megszerezni az ő hagyatékát, megkeresés útján történészként mindezt feldolgoztam. Elénk tárult, hogy a fiatal szegedi egyetemista életútjában sokkal több van annál, minthogy ő követelte elsőként nyilvánosan a szovjet csapatok kivonulását, hiszen ő már előtte csaknem négy évet eltöltött internálótáborban Tiszaszentimrén. 1957. márciusában két gyermekével és feleségével együtt menekülni volt kénytelen Magyarországról. Mindannak ellenére, hogy ’57-től Jugoszláviában élt, mint szerb származású magyar, 1973-ig dossziét vezettek róla” – ismertette Miklós Péter, kiemelve, Putnik Tivadar kétszer házasodott, mindkét egykori felesége él még, ő általuk sikerült összegyűjteni a fényképeket, dokumentumokat. A közbenjárásuk nélkül az 1956-os, valamint a MEFESZ történelme is szegényebb lenne az ő hősies személyével.