Közélet

MSZP: A kormány a kerítés építésének fideszes felárát az unióval fizettetné meg

MSZP: A kormány a kerítés építésének fideszes felárát az unióval fizettetné meg

2017. szeptember 5., kedd
MSZP: A kormány a kerítés építésének fideszes felárát az unióval fizettetné meg

Az Orbán-kormány most az unióval fizettetné meg azt a túlárazást, amiből kifizette a Fidesz-közeli vállalkozókat a kerítés építésekor. Úgy követel pénzt, hogy senki sem tudhatja, hogy valójában mennyibe került a határzár - közölte kedden a Magyar Szocialista Párt. A nagyobbik kormánypárt szerint a szocialisták most sem Magyarország mellé álltak,inkább a magyar érdekek ellen dolgoznak, és még hülyének is nézik az embereket.

Mennyivel lett volna olcsóbb, ha a fideszes politikusok nem nyerészkedtek volna még ezen is? A kormány, már a költségvetésből ellopott milliárdokat is Brüsszellel akarja megfizettetni, már nem elég neki az uniós támogatások lenyúlása. A kormány a kerítés köré építi fel a kampányát, de Magyarországnak, hiába szeretné ezt

Orbán Viktor

így láttatni, nem az ide érkező migránsok a fő baja. Sokkal inkább az a több százezer magyar kivándorló, aki az egyre süllyedő Magyarországról külföldre menekül. Sokkal inkább a rohadó egészségügy és oktatás, a zuhanó gazdasági versenyképesség, a nyomorgó milliók, és az, hogy Magyarország lassan orosz/szovjet tagköztársasággá válik. A Fidesz hazug módon el akarja hitetni a magyar emberekkel, hogy csak a győzelmük esetén maradhat meg a határzár. A valóság ezzel szemben az, amit

Botka László

már számtalanszor elmondott: a kerítés állni fog addig, amíg a magyar emberek félnek. A magyarok biztonságát pedig csak egy közös uniós válasz teremtheti meg, amely egyaránt tartalmazza a határok megvédését, az ellenőrzött, nem kontroll nélkül beözönlő migrációt és a menekültstátuszra nem jogosultak gyors hazaküldését, ugyanakkor az emberi jogok betartását is.

Fidesz: A szocialisták most sem Magyarország mellé álltak

A szocialisták most sem Magyarország mellé álltak - reagált a közleményre a nagyobbik kormánypárt. Ahelyett, hogy támogatnák, hogy Brüsszel térítse meg hazánknak a határvédelemre fordított 270 milliárd forint felét, most is inkább a magyar érdekek ellen dolgoznak, és még hülyének is nézik az embereket.

Botka László

a magyar emberek szeme láttára és füle hallatára nyilatkozta a nemzetközi sajtónak, hogy ha a szocialisták kerülnek hatalomra, akkor azon lesznek, hogy minél gyorsabban le tudják bontani a kerítést. A szocialisták azt is többször nyilvánvalóvá tették, hogy nem csak a kerítést készek lebontani, hanem készek az egész Soros-terv és a kvóta végrehajtására is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.