Közélet

Botka: koordinálja Tóth József az MSZP fővárosi választási felkészülését! (FRISSÍTVE)

Botka: koordinálja Tóth József az MSZP fővárosi választási felkészülését! (FRISSÍTVE)

2017. augusztus 1., kedd
Botka: koordinálja Tóth József az MSZP fővárosi választási felkészülését! (FRISSÍTVE)
Botka László

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt javasolja, hogy a szocialisták legsikeresebb fővárosi polgármestere, Tóth József (XIII. kerület) koordinálja az MSZP budapesti választási felkészülését.

Az MSZP országos választási bizottsága (ovb) úgy döntött keddi ülésén, hogy

Tóth Józsefet

, az MSZP XIII. kerületi polgármesterét bízza meg a budapesti választási felkészüléssel - közölte az ellenzéki párt az MTI-vel. A közlemény szerint a testület elfogadta a párt augusztusi országjárásnak menetrendjét, megvitatta az országgyűlési frakció őszi feladattervét és foglalkozott a párt választási programjának téziseivel.

Botka László

, a párt miniszterelnök-jelöltje, az ovb vezetője kedd délutáni sajtótájékoztatóján jelentette be: azt javasolja, hogy a szocialisták legsikeresebb fővárosi polgármestere, Tóth József koordinálja a szocialisták budapesti választási felkészülését. Kedd reggel

Molnár Zsolt

, az országos elnökség tagja, korábbi fővárosi MSZP elnök még arról nyilatkozott, hogy ezt a feladatot ő látja el. Az ATV reggeli műsorában úgy fogalmazott, "az országos elnökség egyhangú szavazással mandátumot adott nekem arra, hogy a budapesti kampány és a budapesti politikai kereteket rakjam össze". Botka László és Molnár Zsolt között múlt héten éleződött ki a konfliktust az MSZP szövetségi politikája miatt. A két politikus hétfőn Szegeden találkozott, hogy rendezze nézeteltéréseit. Botka László hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, Molnár Zsolt, aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke is, azt közölte vele, hogy ezután csak biztonságpolitikai szakkérdésekkel kíván foglalkozni.

Korábban írtuk:

Botka László

kedden Budapesten sajtótájékoztatón közölte, javaslatát a párt országos választási bizottságával (ovb) még a nap folyamán ismerteti. Kiemelten fontosnak tekintik a fővárost a választások megnyerése szempontjából; az a cél, hogy megnyerjék mind a 18 fővárosi választási kerületet - mondta. Biztató jel, hogy minden valós közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a budapestiek döntő többsége kormányváltást akar - tette hozzá. Ezért kívánnak Budapesttel kiemelten foglalkozni mind a jelöltkiválasztás, mind a szövetségesek megtalálása, mind a budapestieknek szóló önálló program létrehozása szempontjából - részletezte. Botka László azt mondta, ha javaslatát az ovb elfogadja,

Tóth József

teljes körű felhatalmazást kap, hogy a parlamenti választásokat előkészítse Budapesten. Szólt arról is, hogy a Demokratikus Koalícióval (DK) is szeretne szövetséget kötni, mint ahogy minden kormányváltást akaró szervezettel. Arra a felvetésre, hogy a DK

Gyurcsány Ferenc

pártelnök nélkül nem állapodik meg az együttműködésről, Botka László közölte, minden demokratikus politikusnak végig kell gondolnia a saját felelősségét és el kell döntenie, hogy saját politikai túlélése vagy pedig a kormányváltás a fontos a számára. Bízom abban, hogy ezt Gyurcsány Ferenc megteszi - tette hozzá. A

Molnár Zsolttal

, az MSZP országos elnökségi tagjával kapcsolatos vitájáról azt mondta, az MSZP májusi kongresszusa hatalmas többséggel elfogadta az MSZP politikai stratégiáját. Innentől kezdve minden kormányváltást akaró szocialista és demokratikus politikusnak az a dolga - ezt teszi reményei szerint a jövőben Molnár Zsolt is -, hogy ezt a politikát sikerre vigye - közölte, megerősítve, hogy az ügyet lezártnak tekinti. Arra a kérdésre, hogy Molnár Zsolt rajta lesz-e az MSZP választási listáján, a miniszterelnök-jelölt azt mondta, nem tartanak még a listaállításnál. Kérdezték arról is, hogy Molnár Zsolt, aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke is egy repülőgépen hagyta a laptopját Madridban. Botka László közölte, nem ismer olyan politikai, közjogi vagy szakmai összeférhetetlenségi szabályt, hogy egy politikus nem lehet feledékeny. Botka László kapott arról is kérdést, lesznek-e belső viták Gyurcsány Ferencről az MSZP-ben. A miniszterelnök-jelölt azt mondta, az a cél, hogy mind a 106 egyéni választókörzetben közös jelölttel induljon a kormányváltást akaró ellenzék és egy közös listára van szükség országosan is. Közölte, a következő időszak legfontosabb feladata lesz, hogy meg tudják találni a szavazatmaximalizálásra legalkalmasabb jelöltet a választókerületekben. Hozzátette: jövő héten országjárásra indul és megkezdik a jelöltek bemutatását is. A kiválasztásnál a fő szempont, hogy helyben hiteles, ismert és a legtöbb szavazat megszerzésére alkalmas jelöltet válasszák ki - ismertette. Botka László cáfolta azt, hogy

Ujhelyi István

, az MSZP alelnöke azt nyilatkozta volna a sajtónak, hogy a miniszterelnök-jelölt szabadságáról visszatérve megnevezi azokat, akik ártottak a pártnak.

Az igazságosabb, élhetőbb Magyarországot szolgálja a civilek által kezdeményezett két népszavazás

Az igazságosabb, élhetőbb Magyarországot szolgálja az állami vezetők bérplafonjáról és a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról kezdeményezett két népszavazás, ezért az MSZP támogatja azokat - közölte az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje. Botka László azt mondta, természetes, hogy támogatják a népszavazási kezdeményezéseket, mivel a lehető legszélesebb együttműködést akarják létrehozni mindenkivel, aki változást akar Magyarországon. A politikus elmondta, a népszavazások célját tartalmazza a tavasszal meghirdetett, Tegyünk igazságot! című programja is. Az Orbán-kormány legnagyobb bűne, hogy Magyarország szétszakadt, elképesztőek a vagyoni különbségek. Kilencszeres a vagyoni különbség a legmagasabb jövedelmű tíz százalék és a legalacsonyabb jövedelmű tíz százalék között - mutatott rá. Hozzátette: a lakosság negyven százaléka létminimum alatt él. Botka László véleménye szerint minden idők legdrágább kormánya az Orbán-kormány. Soha nem volt még ennyi állami vezető, emellett pofátlan fizetéseket állapítottak meg egymásnak az állami szerveknél, az állami cégeknél és a háttérintézményeknél - mondta. Azt mondta, az MSZP kormányra kerülése után egyértelmű lesz, senki sem kereshet többet a közszférában a köztársasági elnöknél. A miniszterelnök-jelölt értékelése szerint december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása a munkavállalók életét könnyíti meg.

Molnár Gyula

, az MSZP elnöke azt mondta, a pártja "teljes szervezeti erővel" odaáll az aláírásgyűjtés mellé és bíznak abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül sikeres lesz az aláírásgyűjtés. Közölte, abban bíznak és arra számítanak, hogy ha ez a hatalom nem is, de a következő kormány mindkét ügyben pozitív döntést hozhat. Molnár Gyula szerint a mostani kormány sem örök, ez a hatalom is leváltható apró kis téglákkal, mint a népszavazások lebontható.

Vágó Gábor

volt LMP-s országgyűlési képviselő, aki az állami vezetők bérplafonjáról kezdeményezett népszavazást, azt mondta, lépni kell a bérfeszültség ügyében minél gyorsabban, mivel az nem tartható, hogy amíg nagyon sokan nagyon keveset keresnek, egy szűk elit milliókat visz haza. Arra a kérdésre, hogy a piacinál alacsonyabb fizetések esetén hogyan biztosítják azt, hogy a megfelelő szakemberek kerüljenek az állami cégek élére, Vágó Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csupán a közszférában szaladt el a cégvezetők bére, hanem a piaci szférában is. Politikai kérdés, hogy az állam hogy viszonyul ehhez - hangsúlyozta. Szerinte ha az állam megengedi, hogy akár 50-szeres bérkülönbségek legyenek, az azt jelenti, hogy a Fidesz letette a garast a szétszakadt Magyarország mellett. Szólt arról is, hogy a mostani állami cégvezetők politikai érdekkijáró emberekként működnek. Amíg jutalomként osztogatják az állami cégvezetői pozíciókat, addig nem lehet piaci béreket adni - vélekedett. Vágó Gábor emlékeztetett arra is, hogy a köztársasági elnök tiszteletdíja a köztisztviselői illetményalaphoz van kötve, így ha emelkedik a 9 éve változatlan illetményalap, az az államigazgatásba dolgozókat is kedvezően érintené.

Bíró Zoltán

, aki december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében kezdeményezett népszavazást, jelezte, referenduma ügyében mindenkivel együttműködik, örömmel veszi bárki másnak a segítségét. Hozzátette: jelmondata, több szabadság, hosszabb élet.

Kordás László

, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy szenteste munkaszüneti nappá nyilvánítását a szakszervezetek már 2002-ben kezdeményezték. Elmondta, a szövetség erről a népszavazási kezdeményezéséről már döntést hozott és teljes szervezeti erejével gyűjti az aláírásokat. Megjegyezte, 260 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni, hogy biztosan kiírják a népszavazást. Értékelése szerint az újabb munkaszüneti nap a munkáltatóknak sem lenne nagy teher. Vágó Gábor népszavazási kérdése úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?". Bíró Zoltán magánszemély népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívén az a kérdés szerepel, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.