Közélet

Ujhelyi azt ígéri, Botka egyiptomi nyaralása után folytatja az ámokfutást

Ujhelyi azt ígéri, Botka egyiptomi nyaralása után folytatja az ámokfutást

2017. július 28., péntek
Ujhelyi azt ígéri, Botka egyiptomi nyaralása után folytatja az ámokfutást
mszp_ujhelyi_eu_sajttaj02_gs

Folytatódik az árulók keresése a szocialista pártban, Ujhelyi István szerint Botka kis pihenő után újra fejvadászatba kezd.

Az MSZP több politikusa is felsorakozott az MSZP miniszterelnök-jelöltje mögé, de maradtak a háttérben olyanok, akik a

Botka László

-féle stratégia és választási esélyek elrontását dolgoznak - mondta el a

Klubrádiónak

Ujhelyi István

, a párt alelnöke. A szocialista EP-képviselő szerint akadnak olyan tagok a pártban, akik folyamatosan azon dolgoztak, hogy valamilyen érdekből kifolyólag rontsák az MSZP választási esélyeit. Ezeknek az embereknek a nevét és bűneit fogja kiteregetni Botka, ha visszatért nyaralásából. Az MSZP-n belüli feszültségekről Ujhelyi azt mondta, nem

Gyurcsány Ferenc

, a vele kötendő esetleges választási szövetség megítéléséből gyökereznek. "Apró kis részletkérdés, hogy Gyurcsány Ferenccel hogyan lehet megállapodni a közös választási szövetség létrehozásáról" - fogalmazott. "A törésvonal tehát sokkal súlyosabb annál, mint hogy lesz-e együttműködés a DK elnökével, vagy sem. Hiszen az a kérdés, kik azok a pártban, akik a választási győzelemre játszanak, és kik azok akik esetleg más érdekeket képviselnek" - vázolta a helyzetet Ujhelyi. Ismert, hogy Botka a 168 Órának arról beszélt: eddig nem számolt azzal, hogy milyen mélyen érnek bele a Fidesz csápjai az ellenzékbe. Szerinte nincs szükség az Együtt által kezdeményezett Új Pólusra, mert a kis pártok csak játszadoznak, negyedévente újabb és újabb ötlettel állnak elő. Botka egyúttal leárulózta

Molnár Zsoltot

, a szocialisták elnökségi tagját, a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, mert az nyilvánosan kiállt amellett, hogy Gyurcsány Ferencék és széles összefogás nélkül az MSZP képtelen leváltani a kormányt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.