Közélet

Több száz dzsihadistával végeztek a szíriai kormányerők tagjai az elmúlt három hétben

Több száz dzsihadistával végeztek a szíriai kormányerők tagjai az elmúlt három hétben

2017. július 31., hétfő
Több száz dzsihadistával végeztek a szíriai kormányerők tagjai az elmúlt három hétben

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet 470 terroristájával végeztek és több mint 180-at megsebesítettek a szíriai kormányerők és a velük szövetséges milíciák tagjai a közép-szíriai asz-Szukna település felszabadítását célzó hadműveletük során - jelentette hétfőn a Szúrija al-Án szíriai hírportál.

A szíriai kormányerők tagjai hétfőn is számos csapást mértek a dzsihadisták védelmi és utánpótlási vonalaira a Palmürától 70 kilométerre északkeletre található településen, amely az IÁ utolsó "fellegvára" a közép-szíriai Homsz tartományban. Ugyancsak hétfőn a szíriai konfliktust szorosan figyelemmel követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet jelentette, hogy az elmúlt napban legalább 45 ember vesztette életét a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők és IÁ harcosai közötti összecsapásokban az észak-szíriai rakkai tartomány területén. Az áldozatok között 17-en a kormányerők, míg 28-an a dzsihadista szervezet tagjai voltak. Az OSDH szerint ezzel együtt már összesen 358-an vesztették életüket a kormányerők tagjai és a dzsihadisták közötti harcokban azóta, hogy a szíriai hadsereg támadást indított a szélsőségesek ellen a rakkai tartományban. Ezek közül a kormányerők vesztesége 156, az IÁ vesztesége 202 fő. A kurd és arab erőket tömörítő Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenzéki szervezet június 6-án indította meg az Iszlám Állam szíriai "fővárosának" számító Rakka és környéke felszabadítását célzó ostromát, a szervezet előrenyomulását az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje és az amerikai különleges erők is segítik. A szíriai kormányerők tagjai ezenkívül jelenleg a középnyugat-szíriai Hama tartományban is heves harcokat folytatnak a dzsihadistákkal, valamint a javarészben az IÁ ellenőrzése alatt álló kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartomány dzsihadista állásait is gyakran bombázzák. Szintén hétfőn iraki katonai források közölték, hogy az iraki légierő egyik támadásában legalább 30 dzsihadista vesztette életét a szíriai-iraki határ közelében található egyik településen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.