Közélet

Századvég: nem zárható ki a Jobbik és a baloldal együttműködése 2018-ban

Századvég: nem zárható ki a Jobbik és a baloldal együttműködése 2018-ban

2017. január 3., kedd
Századvég: nem zárható ki a Jobbik és a baloldal együttműködése 2018-ban

A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint az utóbbi hónapokban egyértelmű jelzések érkeztek mind a Jobbiktól, mind a baloldaltól, hogy nem zárható ki együttműködésük a 2018-as választásokon.

Lánczi Tamás

az M1 aktuális csatornán kedden úgy vélekedett: nem lehet nem észrevenni azt az igyekezetet, ahogy a Jobbik megpróbál megfelelni a baloldali szavazóknak. Ennek példája, hogy a Jobbik és a baloldal nem szavazta meg a kormánypártok által kezdeményezett alkotmánymódosítást - mondta. Véleménye szerint az együttműködésre kényszeríti a Jobbikot a választási matematika is, ugyanis a Jobbik messze van attól, hogy "befogja" a Fideszt. A Jobbikon belül ugyanakkor komoly problémát okoz, hogy

Vona Gábor

utóbbi hónapokban tapasztalt megnyilvánulásai élesen szembemennek azzal, amit a párt az alapítása óta képviselt - mondta az elemző. Lánczi Tamás szerint Magyarország elmaradott területein, ahol korábbi szocialista szavazókat szívott fel a Jobbik, még meglehet az átszavazási hajlandóság a baloldalra, ám a korábbi MIÉP-tagok, vagy a lelkes jobboldali fiatalok értetlenül állnak az előtt, hogy Gyurcsányékkal vagy az MSZP-vel kelljen együttműködniük. Az elmúlt másfél évben a radikális szavazók lemorzsolódása folyamatos a Jobbikban - mondta az elemző.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.