Színpompás szalagavatót tartottak a Deák Gimnáziumban + FOTÓK



A Deák Ferenc Gimnázium is megtartotta szalagavató ünnepéségét hétvégén. A rendezvényt a legendássá vált, Szegeden egyedülálló iskolai nagyzenekar, a Deák Big Band nyitotta meg, majd az iskola megbízott intézményvezetője, Faragó Klára köszöntötte a jelenlévőket.
Ezt követte a
Lázár György
által betanított keringők sorozata. Kettő angol és két bécsi, valamint egy tanár-diák táncot láthattak a jelenlévők, melyeket az iskolai big band kísért. Ez után következtek a végzősök osztálytáncai, rendkívül színes, vidám, ötletes, jól koreografált táncokat adott elő a 8 végzős osztály. Amíg minden osztály átöltözött báli ruhájába, a
Kiszin Miklós
által vezetett big band játszott. A műsor zárásaként felsorakoztak a végzős osztályok, majd az iskola igazgatója köszöntötte a diákokat. Ezt követően a résztvevők egy-egy pohár pezsgővel gratulálhattak egymásnak. A vacsorához és az azt követő, kiváló hangulatú bulihoz a Party arcok nevű együttes szolgáltatta a zenét. Az idei évben a Ms. DFG, azaz bálkirálynő címet
Gardi Dominika
, míg a Mr. DFG, bálkirályi koronát
Balog Gábor
12/E osztályos tanulók kapták a közönség szavazati alapján. A végzősök köszönik a bál megszervezését és lebonyolítását a szervező osztályoknak és tanároknak! A bálról készült összes fotót az
ITTlehet megtekinteni.