Közélet

Nem bánják, ha Botka elmenekül Szegedről - gőzerővel készül az időközi választásra a TLKE

Nem bánják, ha Botka elmenekül Szegedről - gőzerővel készül az időközi választásra a TLKE

2017. január 21., szombat
Nem bánják, ha Botka elmenekül Szegedről - gőzerővel készül az időközi választásra a TLKE
barthalaszlo

Nem aktuális kérdés Botka László polgármesteri tisztségéről való lemondása a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke szerint. Amennyiben azonban az MSZP kongresszusa hivatalosan is miniszterelnök-jelöltté avanzsálja, akkor ez lenne az etikus lépés Bartha László szerint, hiszen a választópolgárok Szeged vezetőjévé tették meg, és nem más pozícióra kapott felhatalmazást. A TLKE mindenesetre megkezdte a felkészülést egy időközi választásra.

Ámokfutás –

Bartha László

szerint ez jellemzi leginkább

Botka Lászlót

, azóta a számára nem várt eseménytől kezdve, amikor júniusban

saját pártja leszavazta, és elmozdították az MSZP választmányi elnöki posztjáról

. A Tisza Lajos Közéleti Egyesület (TLKE) elnöke úgy látja, ez fordulópont volt Szeged szocialista polgármesterének életében, meglátása szerint azóta egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és tettek, tevékenységek jellemzik megmozdulásait. Bartha hozzátette, miután január 18-án az MSZP elnöksége megnevezte, mint

miniszterelnök-jelöltet

, és kiadták neki a feladatot is, nevezetesen, hogy kezdjen tárgyalásokba, amelyek a jelöltállításban és a tartalmi kérdésekben szükségesek, felerősödtek azok a hangok, hogy válasszon a polgármesterség és a miniszterelnök-jelöltség között, mondván 'egy fenékkel két lovat nem lehet megülni'. „Mi a Tisza Lajos Közéleti Egyesületben úgy látjuk, bár igaz ez a közmondás, még nem jött el az ideje, hogy le kellene mondania a polgármesteri tisztségéről. Ez a kérdés abban a pillanatban válik aktuálissá, ha az MSZP kongresszusa hivatalosan is miniszterelnök-jelöltté avanzsálja, ami akár már a tavasz folyamán megtörténhet” – közölte. Bartha rámutatott, jogilag semmi nem kötelezi a polgármesteri tisztségről való lemondásra Botkát, ám etikai és erkölcsi szempontok szerint ezt kellene tennie. Utalt azokra a hangokra, amelyek

Orbán Viktorral

vontak párhuzamot, hiszen a miniszterelnök pártelnök is egyben, ám a TLKE elnöke úgy látja, van egy jelentős különbség: Orbánt erre a szavazók hatalmazták fel, míg Botkát polgármesternek választották meg a napfény városában, őt senki nem jogosította fel Szegeden arra, hogy más funkciót is ellásson, miközben ő polgármester. Emlékeztetett, hogy pont a Fidesz-kormány szüntette meg a pozícióhalmozást, vagyis bevezették, hogy egy személy nem lehet polgármester és országgyűlési képviselő. Amikor még nem volt összeférhetetlen ezen két pozíció, akkor a választópolgárok ennek tudatában járultak az urnák elé, ám azzal, hogy az MSZP elnöksége Botka László miniszterelnök-jelöltségét támogatja, Bartha szerint pont a transzparencia, azaz az átláthatóság elve sérül. „Adódik a kérdés, hogy mi lesz a szegediekkel? Mondta Botka László bárkinek is, hogy 2017-ben gyakorlatilag itt akarja hagyja a várost? Hiába mondják, hogy majd az alpolgármesterek eligazgatják Szegedet, hiszen a polgármester-választás egy személyi, nem pedig testületi döntés volt” – részletezte. Hozzátette, politikailag megérti, hogy Botka akkor a polgármesterséget választotta, hiszen országgyűlési képviselőként korántsem lenne akkora mozgástere, mint most. „Mi a TLKE-ben nem bánjuk, ha Botka László elmenekül Szegedről, és inkább Budapestben gondolkodik, sőt támogatjuk is ebben, csak legyen benne annyi férfiasság, hogy kiálljon a választói elé, és ismerje el, hogy nem azt ígérte, hogy a ciklus felénél hátat fordít Szegednek, s adja le a mandátumát. Mindez természetesen az MSZP kongresszusának hivatalos miniszterelnök-jelölti bejelentése után válik időszerűvé” – magyarázta. A jelen helyzetet is érdekesnek tartja a TLKE elnöke, mint mondja, adódik a kérdés, miként is fogja Botka levezényelni az egyeztetéseket, talán mindenkit lerendel Szeged városába, hogy lebonyolítsák a szükséges tárgyalásokat? Megjegyezte, az sem mellékes, hogy ki fizeti a révészt, hiszen az világosan látszik, hogy több mint 1,2 milliárdos adóssága van a Magyar Szocialista Pártnak, bár lehetséges, hogy vannak hitelkereteik erre a célra. „A TLKE vezetőségével kielemeztük a jelen helyzetet, s bár már hónapok óta mondjuk, hogy akár holnapután át tudnánk venni a város irányítását, most a január 18-i bejelentés nyomán más üzemmódba kapcsoltunk. Felkészülünk arra, hogy előrehozott választás lesz, vagyis egy fokozattal feljebb kapcsoltunk, ami a helyhatósági ügyeket érinti. Embereket fogunk pozíciókba kijelölni, felkészíteni és olyan helyzetbe hozni, hogyha szükség van rá, akkor azonnal tudjunk alternatívát nyújtani Szegednek” – hangsúlyozta Bartha László, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.