Közélet

Olimpia 2024 - Budapest továbbjutott, elfogadta a NOB a második pályázati anyagot

Olimpia 2024 - Budapest továbbjutott, elfogadta a NOB a második pályázati anyagot

2016. december 8., csütörtök
Olimpia 2024 - Budapest továbbjutott, elfogadta a NOB a második pályázati anyagot
Fellegi Tamás; Rost Andrea; Fürjes Balázs; Szalay-Berzeviczy Attila; Mattheisen, Christopher; Martonyi János; Szép Fruzsina; Habsburg György; Zwack Sándor

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Budapestnek a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott második körös pályázatát, s úgy döntött, hogy a magyar főváros benyújthatja a harmadik pályázati dossziéját is jövő februárban.

Fürjes Balázs

, a budapesti olimpiai pályázat vezetője az MTI-nek azt mondta, a NOB ezzel a döntéssel harmadszor is alkalmasnak minősítette Budapestet a nyári játékok megrendezésére. Hozzátette, a főváros a tavaly szeptemberi első körben, jelentkezésének elfogadásakor, majd az első pályázati forduló után is továbbjutott a versenyben. A pályázat vezetője szerint a NOB ezúttal is "tökéletesen alkalmas városnak" minősítette Budapestet, amely így "egyenrangú versenytársa a világ legismertebb városai közé tartozó Párizsnak és Los Angelesnek, s a magyar főváros egyenlő esélyekkel küzd vetélytársaival a 2024-es olimpia megrendezéséért zajló küzdelemben." Párizs és Los Angeles második körös pályázati anyagát is elfogadta a NOB. Fürjes Balázs szerint minden magyar ember büszke lehet arra, "amit közösen elértünk." "Budapestet ma nagyon komolyan veszik a NOB-ban, ez nagyon komoly elismerés Magyarországnak, pozitív hír rólunk a nagyvilágban, de a pillanatnyi öröm után azonnal folytatni kell a kemény munkát" - jelentette ki a pályázat vezetője, s hozzátette: 10 hónap van még hátra a limai döntésig, ezt az időszakot alázattal és kitartással kell végigdolgozni. "Szükség van az összefogásra, a közös munkára, mert csak így lehet esélyünk a világ legnagyobb és leggazdagabb városai közé tartozó Párizzsal és Los Angelesszel szemben" - mondta Fürjes. Kiemelte: a pályázat második köre már múlt idő, most már a harmadik körös anyagon kell dolgozniuk, s az előttük álló feladatokkal törődni. "Ebben a versenyben Budapest az igazi alternatíva, a valódi lehetőség arra, hogy megmutassuk, az olimpia nem csak a világ legnagyobb és leggazdagabb városainak kiváltsága. Egy közepes méretű város is képes kiváló játékokat rendezni takarékosan, ésszerű méretben, megtérülően, különleges hangulattal" - jelentette ki Fürjes Balázs, s példaként említette az 1992-ben "kirobbanó sikerrel" olimpiát rendezett Barcelonát, valamint korábbról Stockholmot, Helsinkit és Amszterdamot. A NOB jövő szeptemberben, Limában dönt a 2024-es olimpia helyszínéről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.