Hiller: Botka jó polgármester, de a stratégiaalkotás az enyém



A 2014-ben már kipróbált baloldali összefogás eredménytelen, ha rajtam múlik, ilyen mechanizmusú összefogás nem lesz még egyszer – árulta el a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Hiller István. Az MSZP Választmányának elnöke nyomatékosította, hogy 2018-ban a győzelem a cél, de ehhez az MSZP-nek meg kell határoznia a karakterét, saját véleményt kell alkotniuk országról, nemzetről, Európáról.
„Ha nincs saját állításod, nem hat a kritika a kormánnyal szemben. Nem a gereblyés ember vagyok, aki elsimítja a hullámos földet, hanem köveket dobálok a vízbe. Az állító mondatok követe vagyok az MSZP-n belül” – fogalmazott
az interjúbanHiller István
. "
Botka Lászlóval
nekem soha nem volt személyes összetűzésem, sem emberi, sem politikai tekintetben. A kongresszust demokratikus versengésnek tartom. A stratégiaalkotást kimondottan ambicionáltam, és én ezt akartam. Ez az MSZP-ben a választmányhoz kötődik, ezért ezt a tisztséget pályáztam meg. Nem valakivel szemben indultam, hanem a stratégiaalkotás lehetőségéért szálltam ringbe. Botkával inkább jó viszonyban voltam, mint nem" - hangsúlyozta a politikus. Hatalomtechnikai összefogás egyáltalán nem történt a szegedi polgármester kárára Hiller szerint, aki kiemelte, hogy Botka Lászlót jó polgármesternek tartja, de a stratégiaalkotást meggyőző fölénnyel az ő kezembe adta a kongresszus, ami pedig demokratikus döntés volt. "A DK létezéséről mindenkinek meglehet a véleménye, de a párt van" - nyilatkozta Hiller István
Gyurcsány Ferenc
pártjáról. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc személye lehet megosztó, bár e tekintetben már a kormányoldalon is vannak vele versenyképes politikusok. Az MSZP választmányának elnöke szerint most a legfontosabba a szocialista párt megerősítése, az országról, nemzetről, Európáról való gondolkodásuk, véleményük kialakítása. "Ne ölelgető karok elől meneküljünk, hanem dolgozzunk. A saját véleményünket akarom viszonyítási ponttá tenni, mert ha ez megvalósul, akkor nem nekünk kell majd a másokhoz való viszonyunkat meghatároznunk, hanem ők igazodnak hozzánk" - mondta el a politikus. A baloldali kormányfő-jelölt személyével kapcsolatos vitáról szólva kiemelte:
Orbán Viktor
kihívója megnevezésének még nincs itt az ideje. Az interjú teljes terjedelmében
ITTolvasható.