A volt ankarai magyar nagykövet Szegeden: Gülen követői veszélyesebbek Erdoğan híveinél

Törökország és az Európai Unió kapcsolatáról tartott előadást Hóvári János volt ankarai magyar nagykövet. A diplomata úgy látja, az utóbbi 300 évben a törökök Európa felé közeledtek, mégis komoly megosztottságot jelent az, hogy e mellett már csak az ország kisebbik része áll ki, az iszlámhoz való visszatérés igénye egyre erőteljesebb. Habár az 1950-es évektől együttműködik a kis-ázsiai állam az Európai Unióval, a csatlakozás lehetősége egyre távolabbinak tűnik. A kialakult helyzet miatt egyaránt felelősek az EU bürokratái és Törökország politikusai.

„A törökök a XVIII. század óta a nyugati világ bűvöletében élnek” -

Hóvári János

, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának docense, volt ankarai nagykövet tartott előadást az Európai Unió és Törökország viszonyáról.

Musztafa Kemal Atatürk

az I. világháborút követően tűzzel-vassal modernizálta az országot, diktatúrájával egy Európa felé orientálódó nemzeti és ateista országot hozott létre. Hosszú évtizedeken keresztül a kemalista örökség hordozója a hadsereg volt, amely mindig ebbe az irányba terelte vissza az államot.

Törökország ugyanis megosztott, az európai és a tengerparti részek inkább az előbbi irányvonalat követik. Itt élnek a balkáni török menekültek, kitelepítettek leszármazottai. Mind az ezen a részen évszázadok óta élő törökök, mind a később érkezettek ismerik a multikulturalizmust, hiszen görögök, grúzok, örmények laktak ezeken a kis-ázsiai részeken egykoron. Ezzel szemben Anatólia többsége az iszlám híve maradt, az itteni falvak lakói beleszocializálódtak ebbe a kultúrába, kisgyermekkoruktól mecsetekbe jártak. Gyűlölték Kemált, s ellenálltak, ebben a kurdok voltak segítségükre, azaz a kurd-török ellentét nem etnikai színezetű volt eredetileg. Az eltelt évtizedek során a polgárok 30 százaléka kemalista, 30 százaléka iszlamista (itt elsősorban a vallásos irányvonalat értette Hédervári, nem a radikális iszlámot) volt, s 30 százaléka ingadozott a két irányvonal között. 2002 óta ezek a bizonytalanok inkább a vallásosak mellé szegődtek, de az is szerepet játszott az eltolódásban, hogy a kemalisták körében elterjedt a nyugatos életvitel, a fogamzásgátlás, kevesebb gyermeket vállalnak – ellentétben az anatóliaiakkal, akik őrzik a hagyományokat.

Recep Tayyip Erdoğan

, az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) vezetője, volt miniszterelnök, jelenleg köztársasági elnök az iszlám újraélesztését ígérte. Meglepő módon ők az első párt a modern Törökországban történetében, akik demokráciát tudtak csinálni, mert sikerült elérniük, hogy a vidéki lakosság ne a kemalista tanító, rendőr, hivatalnok útmutatását követve adja le szavazatát. A régi kemalista elitet kiszorította egy új, de ez a csoportosulás is modernista, Törökország gazdasági fejlődését célozza meg, ezért Kínától Dél-Afrikáig épít ki kapcsolatokat. Erdoğanék egy olyan államot vezetnek, amelynek területe hét és félszerese Magyarországénak, lakossága 86 millió fő, ami még nőni fog 2050-ig 100 millióig, mert az átlagéletkor 27-28 év. A világgazdaság 14-15. helyén találhatóak, de a vezetés célja, hogy a 10. helyet elérjék, ehhez támaszkodhatnak az acélgyártásra, az üveggyártásra, a mezőgazdaságra és más iparágakra. Hóvári úgy látja, Magyarországnak szüksége van az együttműködésre a kis-ázsiai állammal, például a török félkész termékek miatt. A 2010-es években sikerült megerősíteni a gazdasági kapcsolatokat, erre kiváló példa az autóipar. Törökország nyugati orientációját bizonyítja, hogy 1952 óta a NATO tagja, 1959-ben pedig már jelentkeztek az Európai Gazdasági Közösségbe, az Európai Unió elődszervezetébe, amelynek 1963-tól társult tagjai voltak. 1999-től az EU-s tagjelöltté váltak, de mindig kimaradtak a bővítésből. Ebben több ok is szerepet játszott, az egyik Ciprus rendezetlen helyzete, a másik pedig az állam mérete. Pedig gazdaságilag jobban állnak, mint Bulgária, vagy Románia, a tengerparti részek pedig elérik a magyar fejlettségi szintet. 10-15 milliós középosztályuk van, össztermelésük meghaladja Olaszországét. Csupán a vámuniót sikerült elérni, mert a németek ebben erősen érdekeltek voltak.

A törökök követték az EU intézkedéseit, igaz, elsősorban azokat, amik nekik tetszettek. 2005-től az AKP komolyan vette a reformokat a volt nagykövet szerint, így átalakították az igazságügy rendszerét. Azonban ekkor kezdődtek politikai bojkottok, s a görög, francia lépésekhez később Brüsszel is csatlakozott. 2007-2008-ra egyértelművé vált, hogy Erdoğanék törekvése nem fogja elérni célját, azaz az uniós csatlakozást. Hóvári úgy látja, ez vezethetett

Ahmet Davutoğlu

miniszterelnök bukásához idén májusban, mert ő kitartott volna a korábbi politikai irányvonal mellett. Azóta viszont egy populista megközelítés jelent meg: van-e schengeni vízum, vagy nincs? Ezt az előadó elhibázott hozzáállásnak látja. Megjegyezte, alaptalanok az EU aggályai, mert nem jelent problémát a biztonsági szűrés, s egyáltalán nem veszélyesebbek a törökök, mint a már vízummentes albánok, vagy venezuelaiak. A májusi új törvénnyel viszont túlmentek minden határon a törökök. Ettől kezdve bárkit letartóztathatnak terrorizmus vádjával – beleértve a képviselőket. Ezt arra használták fel, hogy kurd honatyákat börtönözzenek be csak azért, mert valamelyik rokonuk a Kurdisztáni Munkáspárt (PPK) tagja. Szót ejtett Hóvári a júliusi puccskísérletről is. Ezt elsősorban elkeseredett katonatisztek próbálkozásának látja, amiben kisebb szerepet játszhattak a gülenisták. Úgy fogalmazott,

Fethullah Gülen

követői „megérik a pénzüket”, de sokakat már alaptalanul vádoltak különböző indokokkal.

Kifejtette, hogy a gülenistákat veszélyesebbnek tartja, mint Erdoğan híveit. Fethullah Gülent egy „muszlim jezsuitaként” jellemezte, aki anatóliai vallásos család sarjaként nőtt fel. Az 1980-as évektől a kemáli időszak korlátozásait követően egyre nagyobb mozgásterük lett a vallásosaknak, ennek köszönhetően a politikai gondolkodó iskolákat hozhatott létre, amelyeknek fenntartási költségeit a gazdag iszlamista kereskedők állták. Úgy tartotta, a „vallásos társadalomnak okosnak kell lennie”, ezért elsősorban a hiányszakmákban – például mérnökök – segítette elő a diákok tanulmányait. Arab, amerikai egyetemeken tanulhattak, így művelt, nyugatos, nyelveket beszélő emberekként térhettek haza a gülenisták, akiknek közben fejkendős feleségük van, s nem isznak alkoholt. Az 1999-es évek végén Gülen az Egyesült Államokba emigrált, de az ő embereivel indult el az AKP rendszere. A 2010-es évekig tartott az együttműködés, de valószínűleg Gülen követői hatásosabb reformokat akartak, s erőteljesebb együttműködést Amerikával. 2013-ban több miniszter fiát letartóztatták, s korrupció vádjával bíróság elé állították őket a gülenista ügyészek. Ezt követően kezdődött meg Erdoğanék „visszacsapása”, amely még nem ért véget. Hóvári János előadását összefoglalva úgy látja, mind az Európai Uniónak, mind Törökországnak végig kell gondolnia, hogy mit akar elérni. „Az EU fel tudja-e fogni, hogy a saját geostratégiai ügyei nem oldhatóak meg a törökök nélkül? Bővülő piacot szeretnének-e? Az európai világ mennyire képes együtt élni a muszlimokkal?” – ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte, ma is 10-15 millió él belőlük az unióban, akiknek többsége rendes állampolgár. Másrészt a törököknek meg kell érteniük, hogy nem egy ad hoc politikai deal az EU-val történő megegyezés, ha csatlakozni akarnak, akkor el kell fogadni az unió értékvilágát. Nincs „À la carte” tagság, ahol csak azt kell elfogadni, ami nekünk tetszik, s nem is csak a vízumról szól az ügy. A törököknek át kell gondolniuk, hogy hova tudnának fordulni, ha nem akarnak Európához csatlakozni – az arab világgal, vagy esetleg Oroszországgal jóval nehezebb lesz megtalálni a közös értékeket.