'56-os nemzetőr: sok éjszaka úgy éreztem a börtönben, nem biztos, hogy a hajnalt megérem

A most 82 éves Dömötör Zoltán az egri nemzetőrök egyike volt. A forradalmat követően öt év börtönre ítélték, a tanárképző főiskolát nem fejezhette be, így a szabadulását követő negyedévszázadban csak mint segédmunkás dolgozhatott. Ma a Magyar Honvédség tartalékos századosa, az 1956 Magyar Nemzetőrség elnevezésű szervezet vezetője. Interjúnk.

- 1956-ban nemzetőrként vett részt a forradalomban. Miként alakult meg a kis helyi szervezetekből az országos?

- 60 évvel ezelőtt lettem nemzetőr. A Kilián laktanyában alakult meg a Nemzetőrség 1956. október 31-én. Ekkor már de facto létezett a szervezet, az ország 3200 településéből 3150-ben volt Nemzetőrség. Nem mindenkinek volt fegyvere, gyakran csak a tanácsházán ültek egy furkósbottal, vagy egy kaszával, kapával. A Nemzetőrség a forradalom törvényes fegyveres ereje volt – minden ellenkező híresztelésssel szemben ez az igazság. A példa előttünk 1848 volt, nevéhez híven a nemzet védelmét szolgálta a szervezet. Lehet ránk kígyót-békát mondani, de azt senki nem tagadhatja, hogy ’56-ban egy szabad Magyarországért küzdöttünk.

- Milyen szerepet töltöttek be 1956-ban a nemzetőrök?

- A Nemzetőrség legfőbb feladata a rendfenntartás volt, másodsorban pedig az Államvédelmi Hatóság felszámolása. Egerben voltam végzős főiskolai hallgató, a riadócsoport parancsnoka, megállás nélkül gyűjtöttük össze az ávósokat és fegyvereiket, hogy ne tudják a kialakult helyzetet megváltoztatni, mert a forradalom ekkorra győzött. Nem a pesti srácok győztek, hanem az egész magyar nemzet, mert a fővárosban sem tudtak volna harcolni, ha Győrből, Szegedről nem szállítják az ennivalót. Páratlan összetartozást hozott ez a néhány nap, a forradalom jelszava volt: „aki magyar, velünk tart!” Azonban egyetlenegy népet nem gyűlölünk. Az az orosz katona, aki a második világháborúban elesett, a hazájának a hősi halottja volt, minden bizonnyal szívesebben ment volna szerelmével a moziba, vagy a strandra, mégis meg kellett halnia egy postarabló,

Sztálin

miatt. Szinte fegyvertelenül álltunk egy idegen hatalom támadásával szemben november 4-én, a legerősebb fegyverünk a PPS géppisztoly volt. Főiskolai hallgatóként minden évben bevonultattak minket nyári gyakorlatra, az augusztus hónap a Magyar Néphadseregé volt. Tizedesként szereltem le, a bíróság 1956 után megfosztott a rendfokozatomtól, s ma a Magyar Honvédségnek vagyok a rehabilitált tisztje.

- Működött-e a Nemzetőrség november 4. után?

- Létezett, sőt, néhol ellenállást is folytatott, a Nógrád megyei Szécsényben még hetekkel később is működött. November 4. után kettős hatalom volt Magyarországon: a munkástanácsok és a kommunisták is hatalommal bírtak.

- Mikor tartóztatták le Önt?

- 1957. március 4-én tartóztattak le. A diákszállóba bejött teherautóval 12 államvédelmis, s engem éjjel elvittek. Amikor bevittek a pincébe az volt az első szavuk: „te piszkos, fasiszta ellenforradalmár, a bőröddel sem kell elszámolnunk!” 22 éves voltam ekkor, sok éjszakám volt, amikor úgy éreztem, nem biztos, hogy a hajnalt megérem, de itt vagyok.

- Mi volt a vád Ön ellen?

- A népi demokratikus államrend elleni fegyveres szervezkedés vezetése. Nem a Büntető Törvénykönyv, hanem a BHÖ („Hatályos Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállítása”) alapján ítéltek el, ez az első pontok között szerepelt.

Perbíró Józseffel

együtt ültünk a börtönbe, aki az egyike volt azoknak, akik oroszból fordították. Ugrattuk is: „Józsikám, ezt jól lefordítottad!”.

- Hány évre ítélték Önt első-, majd másodfokon?

- 1957. szeptember 3-án hét év börtönre ítéltek, a fellebbviteli tárgyaláson mérsékelték a büntetésemet öt évre. Ezt az öt évet az utolsó napig letöltöttem, 1962-ben engedtek ki.

- Akkor Önt már nem érintette az 1963-as közkegyelem. Hogyan tudott elhelyezkedni szabadulása után?

- Nehéz volt, mert a szabadulásom után a rendőrségen kellett jelentkeznem, mert ref, azaz rendőrségi felügyelet alá helyeztek. Azt ígérték, ha egy héten belül nem helyezkedek el, akkor visszavisznek a börtönbe. „Őrnagy úr, de hát én már letöltöttem az időmet.” „Nem baj, majd találunk valamit!” Végül 38 helyről volt papírom, hogy nem vettek fel, mert mindenhol elmondtam, hogy politikai okokból börtönben voltam – nem szerettem volna, ha másnap kirúgnak. Ezután megszánt a rendőrtiszt, írt valamit egy papírra, s betette egy borítékba. Azt mondta, vigyem el az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárba, felvettek, s ott dolgoztam három évig.