Szeged közigazgatási központ volt a török hódoltságban + FOTÓK

Szeged fontos közigazgatási központ volt a török hódoltságban, a korabeli vámnaplók alapján pedig a mezőgazdaságban, állattenyésztésben is jelentős szerepet töltött be, még ha a borkultúra terén nem is jeleskedett. Bár a Tisza-parti városról elmondható, hogy részben "megmenekült" a törökök által betelepített balkáni népektől, a főként szerb és román családok mégis kiszorították őket a palánkból a külvárosi területekre. Hegyi Klára, az MTA doktora mutatta be a négyszáz évvel ezelőtti várost. A turkológus előadása volt a Szegedi Polgári Platform idei utolsó rendezvénye.

Az 1500-as évek elején Magyarország egy része - ahogyan a turkológus fogalmazott - harapófogóba került, ugyanis a Habsburg és az Oszmán Birodalom közé szorulva kétszáz évig nagyobb harcok és csaták színtere lett.

Hegyi Klára

felidézte, a törökök egy, a mongolok üldözte népből építettek ki egy három kontinensre kiterjedő birodalmat, megteremtve ezzel - a kontinensre átnyúló területei miatt - Európa legerősebb állandó fegyveres készültségben lévő hadseregét. A törökök jelentős hadiflottát építettek fel, általános érvényű törvényeket hoztak, valamint minden addiginál különb és hatékonyabb adminisztrációs rendszert dolgoztak ki.

Szulejmán szultán

egészen Bécsig akart terjeszkedni, de a várost elérve látta, ekkora távolságból a seregétől és az utánpótlásoktól, nem tud irányítani. A korábban elsöprő, mindössze néhány hónap alatt lezajlott hadjárat egy várról várra történő csatává alakult. Magyarország három részre szakadt, ahol a hódoltság és a Magyar Királyság folytonos háborúban állt egymással, melyet csak kisebb "békeidőszakok" szakítottak meg. A várrendszerekben 30-40 állandóan állomásozó katona védte a területeket, akiknek az volt a feladatuk, hogy raboljanak, portyázzanak, adóztassanak a közel eső településeken. A hódoltság és a királyság peremvidéke másfél évszázadig háborúban élt. Az adóztatásnak hatalmi tartalma is volt, amellett, hogy főként ebből fedezték a háborús kiadásokat - folytatta a turkológus. A Dél-Alföld a hódoltság leginkább védett területének számított, itt húzódott a meghódított terület ütőere; a Duna és partvidéke ugyanis hadiútként funkcionált. Jelentős építőmunka kezdődött meg olyan várláncok kialakításáért, melyek egynapi járóföldre helyezkedtek egymástól, védve így a Dunát. Ezekben az időkben épült fel Szegeden is az úgynevezett palánk vár, mint a vízi útvonal egyik védőbástyája.

A Tisza-parti város a helyi közigazgatási szervezet központja is volt.

Dervis bég

két évig vezette a közigazgatási ügyeket, majd egy rövid kitérő után visszatérve 1560-ig folytatta ezt a tevékenységet Szegeden. Összeíratta a népességet, a termelést, meghatározta az adókat, bíróságot állított fel és ügyelt a rendfenntartásra. Ezzel egy időben a déli járásokban jelentős népességcsere ment végbe, 1546-ra a magyarok szinte teljesen kiszorultak, helyettük balkáni népek költöztek a környékre, három évtizeden át tartó ütemben. Az új telepesek feljegyzése kezdetben rendszeres volt, a 17. században már nem is készültek összeírások. A 15-16. századi jövevények jelentős része szerb volt a történészek szerint, neveik viszont gyakorlatilag bármelyik balkáni népre ráillettek volna, így minden bizonnyal románok is voltak közöttük - világosított fel a turkológus. Szeged javarészt megmenekült a déli népességáramlástól, a palánkból viszont így is kiszorultak a magyarok a város határára. A szegedi a 17. században csatlakozott be a várrendszeri vérkeringésbe, az 1543-as szultáni hadjárat során közel 500 fős katonaság költözött a várba. A tüzérek állandó lakói voltak a váraknak, míg a lovasok a határon vándoroltak, a gyalogság és a martalócok pedig a folyóparti területeket és az utakat védték. Hegyi Klára érdekességképp megemlítette, a 16. század közepén készült egy olyan lista, mely az összes katona nevét tartalmazta, felette személyleírással. A turkológus úgy véli, a több mint 800 fő újonc lehetett a várban, akiket azért jegyeztek ilyen pontossággal, hogy haláluk esetén megtalálják örökségüket. A listán egyébként külön jelölték a keresztényeket a muszlimoktól és azoktól, akik idő közben tértek át az iszlámra. Az állattartás az egész Dél-Alföld meghatározó megélhetési forrása volt, a szarvasmarha-szállítás egészen Velencéig, s Dél-Németországig elért. A vámfeljegyzések szerint volt, hogy Vác mellett 56 ezer állatot is áthajtottak, főleg marhát, lovat és juhokat. Kétségtelenül a marha volt a legnagyobb érték, tenyésztés tekintetében Makó és Szeged is az élen járt. A törökök egészen máshogyan adóztatták a patásokat, nem a jószágot, hanem a szénát és a legelőt fizettették meg. Országszerte a búza tized jelentette a legnagyobb adóforgalmat, a hústized pedig meglepően alacsony volt.

A történészeknek mai napig fejtörést okoz a családfák kikutatása, a családnevek ugyanis annyira nem szilárdultak még meg ezekben az évtizedekben, hogy akár három generáció férfitagjai is más vezetéknevet viseltek. Többek között

Szakály Ferenc

is kutatta a nevek eredetét, aki az 1578-as feljegyzések alapján 108 olyan családnevet talált, melyet már foglalkozásuk alapján kaptak a személyek. Az 1570-es években már a lakosok 18 százaléka viselt iparos nevet, az alföldi városokban valamelyest alacsonyabb az arányuk. A molnárok és a gyógyítással is foglalkozó borbélyok száma ellenben magas volt. A Szegedi Polgári Platform előadásai jövőre is folytatódni fognak, legközelebb február 24-én várják az érdeklődőket. 2017-ben hat előadást szerveznek, ebből négy folytatta az eddigi hagyományt, kettő viszont újdonságot jelent, hiszen Szeged fontos történelmi személyiségeit mutatják be. Ez utóbbiból az első két előadás

Szent Gellértről

és

Dugonics Andrásról

fog szólni.