Freund Tamás: Képtelen alkalmazkodni agyunk napjaink információmennyiségéhez + FOTÓK

Az agykutatás nemzetközileg elismert alakjával az információrobbanásról, s ennek agyunkra gyakorolt hatásáról beszélgettünk. Szervünk képtelen alkalmazkodni az utóbbi száz év megnövekedett információmennyiségéhez. Az új technológiák előbbre viszik az emberiséget, de meg kell tanulni ezeket kezelni. A tudományos kutatási eredmények mellett a hazai tudományos élet is szóba került. A professzor a Pedagógiai Esték vendége volt, az ehhez kapcsolódó képgalériát a cikk alatt találják.

- 300 évvel ezelőtt egy ember – például egy jobbágy – számára a világot a faluja, a nagyvilágot a szomszédos város vására jelentette. Ma viszont annyi információ ér minket, amelyet nehéz feldolgozni. Töménytelen számú reklámmal, óriásplakáttal találkozunk a városban, otthon a televíziót bekapcsolva rengeteg adót nézhetünk. Hallgathatunk tudományos előadást, követhetjük a Való Világ aktuális részét. Mennyivel nehezebb napjainkban megtalálni és feldolgozni az életünk számára fontos információkat?

- Nehéz eldönteni, hogy ez mennyire nehéz ez a feladat, de az biztos, jó lenne elbírálni, hogy mi a fontos, s mi a kevésbé a lényeges. A biológiai evolúció arról szól, hogy ha egy fajnak megváltozik a környezete, ahhoz adaptálódik, a jobban alkalmazkodó válik a sikeresebbé. Az emberi agy is végig megy egy ilyen folyamaton, de ezt nem évtizedekben, évszázadokban, hanem évezredekben, évtízezredekben mérik. A mai emberre jellemző ősközösségek 50-60 ezer évvel ezelőtt alakultak ki. A közösségek fejlődésével szépen lassan nőtt az információ mennyiség, amit még tudott követni az emberi agy feldolgozó kapacitásának növekedése is.

Ma viszont az információrobbanás: a telefon, a rádió, a televízió, a videó, az internet, a távjelenlét korszakát éljük. Ez alig 100 év alatt zajlott le, s az agy ilyen rövid idő alatt képtelen alkalmazkodni egy ennyire megváltozott információs környezethez, hiszen a biológiai adaptációhoz az kell, hogy valamilyen spontán genetikai változás előnyösnek bizonyuljon a megbirkózási folyamatban, ha a szelektálódás is ez irányba mutat, akkor ezek stabilizálódnak a közösségben. Nyilvánvaló, hogy ehhez több tízezer, százezer év szükséges, az egy évszázad csupán egy pillanat egy ilyen evolúciós folyamatban. Mivel biológiailag lehetetlen adaptálódni, ezért nekünk a viselkedésünkben kell. A tudós feladata, hogy felhívja a figyelmet, komoly adaptációs nyomás nehezedik az emberi agyra, s csak akkor tudunk ellene védekezni, ha tudatában vagyunk az emberi társadalomban várható károkozás mértékének. Az egyik jellemző válasz, hogy az emberek a városból a környező kis falvakba menekülnek, kidobják a televíziót, a mobiltelefont csak arra használják, amire szükséges. Ennél rosszabb az, amit az agy provokál, ez a drogok, az alkoholizmus világába menekülést jelenti, amikor a „rolót lehúzva” próbál a kielégültség érzéséhez jutni. Szintén káros, ha az ember elhiteti magával, hogy ő meg tud birkózni ennyi információval, mert ez nem sikerülhet, így folyamatos kudarcélményt, krónikus stresszt okoz, ami a depresszió melegágya.

- A gyermekek, a diákok esetében mit tehetünk, hogy ne érjék őket ezek a hatások? Mindenki hallott arról, hogy a Szilícium-völgy vezető emberei azt mondják, hogy bizonyos életkorig nem adnak gyermekeik kezébe semmilyen „kütyüt”.

- Ezek valóban súlyos problémák, mert az információs-kommunikációs technológiák előnyeivel élnünk kell. Ennek fejlesztését nem szabad leállítani, mert ez viszi előre az emberiség, a tudomány fejlődését. Az informatika nélkül nem tudtuk volna felfedezni azokat a neurobiológiai következtetéseket, amelyek segítségével az információs-kommunikációs technológiák által okozott károk hatásait értelmezni tudjuk. Szó sincs arról tehát, hogy ezen technológiák ellen kampányolnánk. Azt viszont meg kell értetni a nagyközönséggel, hogy szükséges megtanulni ezekkel az eszközökkel élni. Minden új találmányhoz az emberi társadalmaknak adaptálódni kell. Szükséges megtalálni a lehetőségeit, hogy ne szenvedjünk hátrányaitól, ne váljanak gyermekeink az internet vagy az online játékok függőivé, s optimálisan használják azt.

A fiatal úgy üljön le a Google Search elé, hogy tudja, mit akar megkeresni és miért, mert ha az első elágazásnál úgy dönt, hogy az eredeti célt elérni ráér később, akkor ezt megteszi újból, s egy-két óra múlva nem tudja, miért kezdett el keresgélni. Ilyenkor elveszíti azokat a hozzáadott belső értékimpulzusokat, amiket ha nem rendel hozzá a megismerendő ismeretanyaghoz, akkor azt nem fogja tudni tartósan eltárolni, azaz totálisan hasztalanul próbált információt gyűjteni. Így idegsejtjeit rövid ideig tárolható „szeméttel” írja tele, amit nem lesz képes használni a normális és kívánt információ eltárolására sem.

- Ön a Lendület program egyik atyja, amely külföldön élő tehetséges magyar tudósok hazacsábítását tűzte ki célul. Mennyire fontos ez a feladat az információs-kommunikációs technológiák világában, amikor bármikor Skype-on kapcsolatba léphetünk egy San Fransciscoban élő kutatóval?

- Fejlett kutatás nélkül, nincs magas színvonalú felsőoktatás, gazdasági fejlődés. Régóta szajkózzuk, hogy Magyarországnak csak olyan gazdasági területeken van kitörési lehetősége, amelyekhez nem annyira nyersanyag, mint szellemi hozzáadott érték kell. Ha kint fedeznek fel valamit, azt annyira körülbástyázzák különböző szabadalmakkal, hogy abból mi nem fogunk tudni terméket fejleszteni. Hiába mondják azt, hogy egy kis országnak luxus az alap- és a felfedező kutatás, csinálják meg ezt Amerikában, s mi - majd itthon elolvasva ezt a publikációt - erre építhetjük a saját alkalmazott kutatásunkat. Ilyen nincs.

Pasteur

mondta azt, hogy alkalmazott kutatás nem létezik, csak felfedezések, amiket alkalmaznak.