Perszimulációs versenyen mérték össze tudásukat a Szegedi Törvényszék bírósági titkárai



Október 20-án a Fenntartható Fejlődés program keretében polgári ügyszakos perszimulációs versenyt tartott a Szegedi Törvényszék. A megmérettetés kiváló alkalmat biztosított a Szegedi Törvényszék és az illetékességi területén található járásbíróságok bírósági titkárai számára, hogy rátermettségüket, eljárásjogi és anyagi jogi felkészültségüket bizonyítsák.
Tárkány-Szűcs Babett
, a Szegedi Törvényszék elnöke megnyitójában köszöntötte a versenyzőket, valamint örömét fejezte ki a bírói utánpótlás magas színvonalú biztosítását szolgáló, hagyományteremtő kezdeményezés iránt. A versenyen
Ágoston Eszter Ildikó
, a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság bírósági titkára, valamint
Kanyáriné Tuska Mariann
és
Tarics Csilla
, a Szegedi Járásbíróság bírósági titkárai mérettették meg magukat. A bíró szerepében fellépő versenyzők egy kártérítési, egy kölcsön visszafizetése iránti és egy gondnokság alá helyezés iránti per tárgyalását szimulálták. A peres feleket és az eljárás egyéb résztvevőit a Szegedi Törvényszék munkatársai alakították. A perszimulációkat szakmai zsűri kísérte figyelemmel, melynek tagjai
Lakatos Péter
, a Szegedi Törvényszék polgári-, gazdasági-, közigazgatási-, munkaügyi kollégiumvezetője, valamint
Nagy Zsuzsanna
és
Komáromi Zoltán
, a Szegedi Törvényszék polgári ügyszakos tanácselnökei voltak. A szimulált tárgyalások befejezését követően a zsűri az eljárási jogszabályok betartását és az ügyfelekkel való kommunikációt is magában foglaló szakmai szempontrendszer alapján, egyesével értékelte a versenyzőket, melynek eredményeként Kanyáriné Tuska Mariann, a Szegedi Járásbíróság bírósági titkára örülhetett a sikerének. Az első hely megszerzése a szakmai elismerésen túlmenően azt is jelenti, hogy a megmérettetés nyertese képviselheti a Szegedi Törvényszéket a soron következő Dél-Alföldi Regionális Perszimulációs Versenyen.