„Akkor még nem észleltünk szovjetellenes mozgalmat Szegeden” – 1956 és előzményei alulnézetből

Bozsóki Mátyás 1956-os forradalmárral beszélgettünk a 60 évvel ezelőtti események előzményeiről, történéseiről. Ő maga a mezőgazdaságban dolgozva nem észlelte a forradalom előszelét, csupán október 20-án, a MEFESZ gyűlésén döbbent rá, hogy milyen radikális követeléseket fogalmaztak meg a diákok. Saját munkahelyén igyekezett rendet tartani, de azt, hogy a dolgozóknak kiosztotta a prémiumot, illetve három embert a munkásai kérésére elbocsátott, a forradalom után Kádár bírósága számon kérte rajta.

„1942-től bármiről kérdezhet” – mondta lapunk újságírójának a bemutatkozást követően

Bozsóki Mátyás

. A 88 esztendős öregurat mindenki Matyi bácsinak hívja, nem túlzás azt állítani róla, hogy

. A volt 1956-os forradalmárt és elítéltet arra kértük, hogy meséljen a 60 évvel ezelőtti események szegedi előzményeiről, arról, hogy agronómusként, az Öthalmi Kísérleti Intézet üzemegység-vezetőjeként, az ottani forradalmi bizottság elnökeként mit tapasztalt a vihar előtt, majd a vihar alatt a munkahelyén. „Az intézetben dolgozó emberek általában kevésbé értettek a politikához, így ahogy megdöbbentette

Rajk László

pere őket 1949-ben, úgy lepődtek meg újratemetésén 1956. október 6-án. Vajon mi történt az országban, hogy fordulhatott ez elő? Kifejezetten rossz fényt vetettek a pártvezetésre az ismertté vált törvénytelenségek” – fogalmazott Bozsóki Mátyás.

Kapcsolatban állt a moszkvai jugoszláv nagykövettel,

Veljko Mićunovićtyal

. „Ha telefonon akartam beszélni vele, akkor kimentem a bátyámhoz Palicsra, hogy ne hallgathasson le a magyar ÁVH. Október közepén megkeresett, s azt mondta,

Hruscsovnak

rossz véleménye van Magyarországról, úgy látja, hogy mozgás kezdődött el, nem megfelelő a közélet, lépni kell. Kérdezte, hogy mi a helyzet Szegeden, azt válaszoltam: mi itt nem észlelünk olyan politikai mozgalmat, ami a szovjetek ellen szólna” – idézte fel a 60 évvel ezelőtti eseményeket. Változást csak akkor tapasztalt, amikor részt vett az MEFESZ október huszadikai nagygyűlésen az Auditórium Maximumban, ahol már szóba került a szovjet csapatok kivonása, a kormány kritikája. Úgy emlékezett rá,

Baróti Dezső

rektor és

Perbíró József

megbízott dékán alig bírták lecsendesíteni a tömeget. Neki már a lépcsőn jutott hely, s meglepődve tapasztalta, hogy a fiatalok milyen erősen szovjetellenesek. Eközben az intézetben semmi jel nem utalt a változásokra, egészen október 23-ig, amikor a rádió bemondta a forradalom hírét. „Az én gazdasági területemen különösebb elégedetlenség nem mutatkozott, mindenki dolgozott rendesen. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a munkát megköveteltem, de cserébe mindig igyekeztem kielégítően fizetni. A gyorsabb és minőségi munka miatt időt nyertem, így a gazdaságot nem öntötte el a gaz, a normát pedig mindenki 120-150 százalékra teljesítette, a helyi normát mégsem akartam egyetlenegyszer sem felemeltetni” – emlékezett vissza Bozsóki Mátyás.

A forradalom kitörését követő napokban igyekezett mindenkit hazaküldeni, akire nem volt szükség, hogy „csend és rend legyen”. Október 26-án és 27-én kiosztotta természetben a prémiumokat, hogy megkönnyítse beosztottjai helyzetét. Később ezt pere során számon kérték, azzal vádolták, hogy „elpazarolta az állam vagyonát” – ezt akkor és ma is visszautasítja. „Október 26-án tagság rádióból és máshonnan is értesült, hogy munkástanácsokat választottak. Felzendült a nép, mi is válasszunk munkástanácsokat!” – mondta.

Somorjai Ferenc

intézetigazgatóval tárgyalták meg a kialakult helyzetet, mert nem tudták, hogy miként bonyolítsák le a választást, miről ejtsen szót a bizottság működése alatt. A gyűlés végül rendben lezajlott, az országos követelések – mint a szovjet csapatok kivonása – mellett saját életüket érintő ügyeket is felkaroltak, így szerettek volna bérrendezést, s ipari dolgozókkal megegyező családi pótlékot. Azonban ahhoz mindenki ragaszkodott, hogy maradjon meg a munkahely, azaz a gazdaság. Csupán három főt akart a kollektíva elbocsátani. Az egyiket azért, mert állítólag felhívta a rendőrséget, hogy tüntetni akarnak menni a dolgozók, egy másikkal bizalmatlanok voltak, a harmadiknak pedig lejárt a szerződése – így egyébként sem maradt volna. A forradalom leverése után a bíróság elsősorban amiatt kérte számon, mert a három érintettből kettő párttag volt.