A Tisza Lajos Közéleti Egyesület 1956 üzenetéről

A civil szervezet október 23-i sajtónyilatkozatában úgy fogalmaz: az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján a dicsőséges események megünneplése mellett gondolkodjunk el azon is, meddig tűrjük még, hogy aktív közéleti szerepre méltatlan emberek alakítsák hazánk és városunk jövőjét! A Tisza Lajos Közéleti Egyesület 1956 című közleménye alább olvasható.

Hatvan esztendeje már, hogy a szegedi egyetem padsoraiban csiholt szikra lángra lobbantotta az országot, s nemzetünk térdre kényszerítette a szocializmus téveszméjét hirdető, valójában iszonytató diktatúrát működtető rendszert. Megmutattuk a világnak, hogy a magyarság nem tűri az embertelenséget, a kegyetlen elnyomást, és népünk – mint már annyiszor történelme folyamán – ismét kivívta régóta áhított szabadságát. A csoda két hétig sem tartott: a szovjet tankok vérbe fojtották a forradalmat, majd jött a megtorlás: százakat végeztek ki, ezreket vetettek börtönbe a hazaáruló

Kádár János

és társai utasítására. További harminchárom évet kellett várnunk arra, hogy végre megszabadulhassunk a kommunista béklyótól, és létrejöjjön a demokratikus Magyarország – ahol ma is élünk. Sokan, sokféleképpen próbáltak és igyekeznek ma is emléket állítani nemzetünk jeles eseményének. Szerencsére szép számmal élnek még azok közül, akik közvetlen szemtanúi, résztvevői voltak a dicső napoknak. Hajtsunk fejet előttük, tisztelet az önfeláldozó hősöknek! Sokan vannak azonban azok is, akik megszépítve vagy akár elferdítve a valóságot, mindenáron igyekeznek a saját képükre formálni a történelmet, mert ebből morális, anyagi vagy politikai hasznot remélnek. És sajnos olyanok is akadnak, akik arra is méltatlanok, hogy 1956-ot egyáltalán a szájukra vegyék – akik annak idején a barikád másik oldalán álltak; akik részt vettek a forradalom leverésében, az azt követő megtorlásban vagy a velejéig romlott Kádár-korszak évtizedeken át való fenntartásában. Nagy részük a rendszerváltozáskor a vörös csillagot szegfűre cserélte, és azt hitte, a nemzet mindent megbocsát. Ezek azok az elvtársak és elvtársnők, akik napjainkban elkötelezett demokrata urakként és hölgyekként tetszelegnek a választópolgárok előtt, akik a keblükön melengettek és kineveltek egy új politikusgenerációt. Ez az új nemzedék hajlamos elfelejteni elődei bűneit, viszont általános magatartásában, különösen a nemzeti sorskérdésekhez való hozzáállásában soha nem hazudtolja meg egykori tanítómestereit: ugyanúgy idegen nagyhatalmak kegyeit keresi, és harminc ezüstpénzért eladja a becsületét bárkinek. Az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján a dicsőséges események megünneplése mellett gondolkodjunk el azon is: meddig tűrjük még, hogy aktív közéleti szerepre méltatlan emberek alakítsák hazánk és városunk jövőjét!