Polgári Platform: A szegedi vár titkairól meséltek + FOTÓK

A vár történetéről tartott előadást Horváth Ferenc a Szegedi Polgári Platform rendezvényén. Az épületegyüttes egykor Közép-Európa legnagyobb téglavára volt, de a Nagy Árvíz után lebontották. Habár az elnyomás jelképének számított, a telekspekuláció még jobban motiválta a szegedieket a terület megszerzésében.

„Nehéz olyan dologról beszélni, ami volt, de ma már nincs” – mondta

Horváth Ferenc

régész, a Móra Ferenc Múzeum volt igazgatóhelyettese, aki mégis rengeteg érdekességet megosztott a szegedi várról a Szegedi Polgári Platform harmadik estjén. Több korszakát különböztethetjük meg a várnak a középkortól a lebontásáig. Már egy 2. századi görög geográfus,

Ptolemaiosz

is említ egy Partiszkon nevű települést, s bizonyos, hogy ebben az időszakban itt egy római útállomás volt, hiszen ezen a területen keresztül lehetett eljutni Pannónia provinciából Dáciába. A legmegfelelőbb helyen építkeztek a katonák, egy dombon, amit elkerült a víz – az ókorban és 1879-ben is. A vár bontásakor egy márvány férfiportrét és egy kereskedelemhez kapcsolódó feliratú követ találtak. Szintén ekkor derült ki, hogy a középkorban is felhasználták a római köveket. A középkori Castrumról keveset tudunk, de valószínűleg vagy 1260 és 1280, vagy 1308-1318 között épült fel. Horváth inkább a korábbi dátumot valószínűsíti, mert

IV. (Kun) László

volt az első, aki hosszabb ideig tartózkodott itt uralkodóként.

Károly Róberttől II. Ulászlóig

szintén szívesen jártak Szegeden a koronás fők, a legtöbbet a

Hunyadiak

voltak itt, mert a közelben feküdtek birtokaik.

A XVIII. századtól napjainkig vita tárgya, hogy a vár középkori, vagy török eredetű.

Dugonics András

úgy vélte, hogy van a várban török korinál régebbi rész,

Reizner János

, Szeged neves krónikása viszont előbb a hódoltság ideje mellé tette le a garast, majd egy bő évtizeddel később már a magyar építés elméletét népszerűsítette.

Móra Ferenc

munkatársa,

Cs. Sebestyén Károly

is az első várról írott könyvben is a középkori eredet mellett érvelt, s úgy látta, a törökök csak javítgatták a falakat.

Nagy Zoltán

művészettörténész az ’50-es években egy gótikus, vagy reneszánsz stílusú erőd mellett érvelt.

Veress D. Csaba

visszatért Reizner első elképzeléseihez, ő szerinte egy épület középkori, a többi török eredetű. A kérdés eldöntésében a régészet eredményei elsősorban azok a rajzok tarthatnak számot érdeklődésre, amelyeket a török elleni felszabadító háborúk idején, vagy azok után készültek. Horváth Ferenc a saját elméletét a korábbi kutatók véleményének tiszteletben tartásával alakította ki. 1998-ban rémülten rohantak hozzá, hogy lépcső vezet le a pincébe. Felújítási munkálatok zajlottak ekkoriban, s a statikus – nem túlzottan szabályos módon – markolóval dolgoztatott. A régész megtekintette a helyszínt, majd azonnal leállította a munkálatokat: középkori faldarabot találtak. A 2010-ig tartó ásatások során sikerült feltárni a gótikus templom alapjait, amelynek csak a kisebbik része maradt meg, a nagyobbik hányada a vár területén belül volt, azaz megsemmisült a bontás során.

Fotókból, leírásokból ismerhetünk még más épületeket is, például egy háromosztatú helyiséget, amelyben római faragványok, márványpadozat, valamint középkori eredetű festékmaradványok voltak megfigyelhetőek. Viszont több jelenleg is álló épület pincéjében megtalálhatóak a vár falmaradványai. Felmerült a helytelenül vízibástyának nevezett torony rekonstrukciója, de ezt Horváth nem támogatta, mert a római egyezményt be kell tartani, s nem építeni, hanem megőrizni kell a műemlékeket. Az építészek tervezgetése azonban lehetőséget adott arra, hogy vizsgálatokat végezzenek, így kiderült a toronyban vannak középkori, törökkori és újkori elemek is. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan javították az alapokat és a falakat. S mi pecsételte meg a vár sorsát? Szeged sokáig áhítozott Közép-Európa legnagyobb téglavárára. Pereskedéssel nem sikerült megszerezni, végül

Ferenc József

adományozta a Nagy Árvíz után a városnak. Alig 90 nap alatt bontották le, s csupán egy lelkiismeretes építőmesternek,

Kovács Istvánnak

köszönhetően menekült meg mintegy 2000 kő. Ő először kiválogatta a köveket, de mivel a munkások köbméter után kapták a bérüket, ezeket inkább szétzúzták. Ezt követően az építőmester fizetett a értük, így megoldódott a probléma. A gyors munkát egyrészt a telekspekuláció mozgatta, másrészt a Mars téri laktanya építéséből kimaradt téglákra is igényt tartottak a helyiek. A ma megmaradt rész, a

Mária Terézia

kapu a vár legfiatalabb része, csupán az 1700-as évek közepén épült fel.