Közélet

Lázár: eljárást kezdeményeztek skandináv országok Magyarország ellen

Lázár: eljárást kezdeményeztek skandináv országok Magyarország ellen

2016. szeptember 20., kedd
Lázár: eljárást kezdeményeztek skandináv országok Magyarország ellen
Lázár János

A pozsonyi uniós csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet keddi számában.

Az Európa Tanács októberi ülésén a kormányfők hivatalosan is tárgyalnak a bevándorlás szabályozásáról, jelenleg azonban duma és szép szavak vannak, és közben osztják-szorozzák a bevándorlókat - fogalmazott a miniszter. Hozzátette: Svédország, Németország és Ausztria már jelezte, hogy vissza akarja küldeni a bevándorlókat Magyarországra. Emlékeztetett: a pozsonyi csúcs része volt annak megbeszélése is, hogy a migráció ügyében milyen irányba mozduljanak el az országok. Kimondták, a határvédelmet meg kell erősíteni, de ez nem jelent garanciát arra, hogy kevesebb lesz a befogadandó bevándorló. A miniszter rámutatott: az irány a lényeg, és abban Magyarország egyetért Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal. A letelepedési kötvénnyel kapcsolatban elmondta: nincs nemzetbiztonsági kockázata és nem merül föl annak a veszélye, hogy bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható emberek volnának a vásárlók. A kötvény célja, hogy gazdasági befektetőket vonzzon Magyarországra - tette hozzá.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.