Egy éven keresztül támogatja anyagilag Kopasz Bálintot, az Algyő SK kajakosát a nagyközség. Az erről szóló szerződés aláírásakor a sportoló a SZEGEDma.-hu-nak elmondta, marad a „királyi távnál”, azaz a K-1 1000 méteren, s célja, hogy Tokióból már éremmel térjen haza.
Már júliusban
beszámoltunk róla, hogy szponzori szerződést köt
Kopasz Bálint
kajakossal az algyői önkormányzat, amelynek keretében egy éven keresztül havi bruttó 100 ezer forintot kap felkészüléséhez. Cserébe 19 éves tehetség – aki
a riói olimpiánK-1 1000 méteren 10. lett – több helyi sajtóeseményen jelenik meg, ahol lehet, viselő a nagyközség címerét ruháján, vagyis úgymond Algyő arca lesz.
Molnár Áron
polgármester a szerződés aláírásakor elmondta, már azelőtt felmerült, hogy a sportolót támogatják, mielőtt az ötkarikás játékokon való indulása eldőlt volna, és pont az olimpia miatt csúszott szeptemberre a szerződés aláírása, ami egyébként augusztus elsejétől él. „Öröm egész Algyő számára, hogy szép eredményeket ért el Kopasz Bálint az olimpián, kiváltképp, hogy csak a megmérettetés előtt néhány héttel derült ki, hogy ő utazik Rióba, ami nagy teher lehetett számára. Reméljük, hogy az ottani eredményei további lendületet adnak neki a felkészüléshez, és négy év múlva Tokióból már éremmel térhet vissza” – fogalmazott Molnár Áron. A polgármester annak is örül, hogy bár bizonyára több klub is leigazolná Kopasz Bálintot, ő továbbra is az Algyő SK színeiben folytatja pályafutását. A kajakos édesanyja és edzője
Demeter Irén
úgy fogalmazott, rendkívül büszkék arra, hogy algyőiként érték el az olimpiai 10. helyet, neki az volt az álma, hogy sikeres versenyzője legyen a településnek. Ők idehozták haza Bálintot, amikor megszületett, hiszen 30 éve élnek a nagyközségben, nem érzik magukat „gyüttmöntnek”, ez az otthonuk, s különlegesnek tartja, hogy egy ilyen kistelepülésről egy ilyen sportág ilyen magasra eljutott. Megjegyezte, a királyi táv, azaz a K-1 1000 méter nem kimondottan egy tizenkilenc esztendős sportolónak való táv, óriási felelősség volt Bálint részéről ilyen fiatalon bevállalni az 1000 méteres távon való indulást egyesben.
Szakmai szemmel nézve persze hiányérzete is van Demeter Irénnek, hiszen a helyezés mögötti időeredményeket is érdemes górcső alá venni. Fia összességében egy rendkívül erős középfutamban lett az ötödik, ahonnan az első négy jutott tovább, vagyis peches volt, hiszen ha a másik középfutamba sorsolják őt, akkor simán bejut a döntőbe, sőt azt időeredménye alapján meg is nyerte volna. Úgy összegzett, jók voltak Bálint időeredményei, a szerencsefaktor hiányzott a kajakos első olimpiai szereplésén, de jó tapasztalatokat szereztek. „Az olimpiát átbeszéltük édesanyámmal, és mindketten arra jutottunk, hogy nagyon szép eredményt sikerült elérnem, és azon dolgozunk, hogy még jobb legyek, és 2020-ban Tokióban már dobogós helyet szerezzek” – mondta el portálunknak Kopasz Bálint. A kajakos október elsejéig még pihen, akkor kezdi a felkészülést, amivel kapcsolatban elmondta, az alapozás alatt hosszú távokat fog evezni, 30-40 kilométereket. Ahogy beköszönt az igazi ősz, nem fog vízre szállni, hanem az algyői gáton fog futni, Vásárhelyre pedig úszni jár majd. A kajakostól megtudtuk, neki az 1000 méteres táv fekszik a legjobban, ennél szeretne maradni. Mint elmondta, az izomzata kimondottan alkalmas erre a távra, aminél az a legfontosabb, hogy egy erős rajt után ne fáradjon el az izomzat, ne kössön meg. Bálint szervezete szerencsére jól bírja ezt, míg a 200 métereshez jelenleg nem elég erős a 19 éves sportoló, bár ez még változhat néhány év múlva. A következő egy évben csak az edzésre fog koncentrálni, mellette speciális étrendje lesz, az izomzatát szeretné fejleszteni, így a kajakos úgy kalkulál, hogy egy év múlva már nagyobb lapáttal evezhet, ami azt jelenti, hogy gyorsabb lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.