Szeged születésétől a nagyárvízig – a 3 szigetből és 1 utcából álló város, ami a Duna hordalékára épült + FOTÓK

A napfény városát egykor inkább a vizek városának lehetett volna nevezni, hiszen számos ér, tavacska és mocsaras terület szabdalta, és talán azt is kevesen tudják, hogy nem mai folyója, a Tisza, hanem a Duna hordalékán épült. Többek között erről is szó esett a Szegedi Polgári Platform első teltházas estjén, amelyen Blazovich László egyetemi tanár tartott előadást a város kialakulásáról és fejlődéséről a domborzati viszonyok tükrében.

Nagy sikerrel debütált

, amelynek keretében a napfény városának rejtett, vagy kevésbé ismert történeti értékeit ismertetik meg az érdeklődőkkel. Pénteken este a dóm altemplomában zsúfolásig megtelt konferenciateremben

Blazovich László

egyetemi tanár, nyugalmazott levéltár-igazgató Szeged kialakulásáról beszélt, kimondottan a domborzathoz igazodó egykori jellegzetességeket mutatva be. A „Város születik a Duna hordalékkúpján – Szeged domborzata a nagy árvízig” című előadásból kiderült például, hogy egykor három magasabban fekvő részen, Alsóvároson, az Alszegednek nevezett, a mai Palánkot jelentő területen és attól északra Fölsővároson éltek emberek, miközben a vizes, mocsaras és a folyók által rendszeresen elöntött területek lakatlanok voltak.

Viziváros három nagyobb szigettel, tankákkal és csöpörkékkel

Blazovich elmondta, hogy a folyók mentén két területi egységet különböztethetünk meg, a vízhez közelebb eső rétséget, míg a távolabbi mezőséget. Szeged előbbin alakult ki, tele volt mocsaras, vízjárta részekkel, állandó és időszakos vízfolyásokkal, és egészen a nagy folyószabályozásokig a terület nem is nagyon változott. A vízfolyásokat és erek rendszerét egy térkép alapján vette számba Blazovich László az esten. Elmondta, hogy például a Baktó környékéről indult a Szill ér, míg a szalámigyárnál volt Kéri Kata luka vagy köze, ami a mai Zsótér utca környékén csatlakozott a Tiszához, s egykor a hajókat vitték ott a folyóhoz. A Kis-Tisza és a folyó főmedre közti részen egy zátony is volt egykor, és az előadótól megtudtuk, hogy az lehetett Bánfalva, ahol halászok éltek. Érdekesség, hogy a mai Csongrádi sugárútnál volt a Vöröskereszt tó, ami a mellette álló keresztről kaphatta a nevét, míg a Vértó elnevezés a partján lévő vágóhídról lett elnevezve, ugyanis oda mosták bele az állatok vérét. Blazovich elmondta, ez egyébként általános volt, másutt is a vizek mentén építettek vágóhidakat. A Búvár tó egykori neve Rókusi vagy gyilkos tó volt, ez utóbbi elnevezés onnan származik, hogy egykor sokan fulladtak ott vízbe.

Állóvizekben is bővelkedett Szeged területe – tudatta az előadó, erre utal a Nádas utca elnevezés, de például a Mars téren még az 1950-es években is nád nőtt bizonyos részeken, utalva arra, hogy mocsaras terület volt egykor. A Szent István és a Lechner téren sem lehetett egykor mindig száraz lábbal átkelni, mindkettő mélyedésben fekszik. Az alföldön viccesnek ható Franciahegy mindössze mintegy egy méterrel volt magasabban fekvő terület, mint környéke, sokáig szőlőt termesztettek ott, igaz, amikor a török megszállás miatt szinte elnéptelenedett Szeged, még a Széchenyi térnél is termesztettek szőlőt. Blazovich László elmondta, jellemző más településekre is, hogy amikor csökken a lakosságszám, akkor egyre nagyobb területet hódít meg a mezőgazdasági termelés, majd ahogy egyre többen költöznek az adott településre, úgy figyelhető meg a mezőgazdaság kiszorulása a belső városrészekből, s ez igaz Szegedre is. A Szegedi Polgári Szalon estjén a nyugalmazott múzeum-igazgató elmondta azt is a hallgatóságnak, hogy sok vitát generált a szakemberek körében, hogy hol is lehettek egykor a vásárok. Jellemzően a templomok melletti tér funkcionált piacérként, ezt megfigyelhetjük akár külföldön is, ám ez Szegedre nem jellemző. Az alsóvárosi ferences templom mellett semmi nem utal arra, hogy piacoknak is helyet adott volna a környék egykor, és Templom térnél, vagyis a mai Dóm téren sincs nyoma ennek. Szegeden a vár mellett a múzeumnál volt a piactér, és külön érdekesség, hogy minden nap tartottak vásárt. Ennek oka értelemszerűen a Tisza közelsége lehetett Blazovich szerint, a folyó miatt alakulhatott ki a szokásoktól eltérő helyen a vásári forgatag. Az sem feltétlen közismert, hogy a mai Ady teret egyszerűen kácsafészeknek hívták, később pedig korcsolyázó tóként funkcionált telente, míg később egyetemi futballpálya létesült ott, most pedig a TIK uralja a teret. A kis tavak elnevezése sem volt egységes, míg Fölsővároson tankának hívták, Alsóvároson csöpörkének – mutatott rá az előadó. Blazovich kitért arra is, hogy a Boszorkánysziget sem a Tisza Lajos körút végénél kezdődött egykor, hanem a nagyállomástól vezetett arrafelé út. A Maty-érrel kapcsolatban is hangzott el érdekesség, egykor északi és déli irányban is összekötetése volt a Tiszával, funkcióját tekintve pedig az egyik első védvonalnak számított, vagyis az első akadály volt azok számára, akik Szegedre szerettek volna betörni.

Az 1880-ig Torontál vármegyéhez tartozó újszegedi részről is szó esett, a domborzati viszonyokat tekintve a terület különlegessége domborzati szempontból, hogy a Tisza mentén volt magasabb fekvésű, a révtől azonban az úgynevezett százlábú híd kötötte össze a Kamaratöltés felőli résszel, belső részei pedig mocsarasak voltak.

Szeged, mint egyetlen mérföldes hosszúságú utcából álló város

Bertrandon de la Brocquière

francia lovag 1433-en azt írta naplójában, hogy Szeged egyutcás város, vagyis egy mérföldes, mintegy 3,5 kilométer hosszú széles utcából áll gyakorlatilag. A várról nem tett külön említést, ami Blazovich szerint azért fordulhatott elő, mert akkoriban nem számított jelentősnek a vár maga. A lovag által bejárt utat nagyjából mi is bejárhatjuk, ezt megtette Blazovich László is, s mint elmondta, a két templom – vagyis az alsóvárosi ferences kolostor és a mai Dózsa-iskola helyén állt Szent György templom – közötti út leírása tárul elénk. A Mátyás tértől a Szentháromság utcán haladhatott a francia lovag, amely beletorkollott a szuburbiumba, más néven Alszegedbe, majd a Templom, vagyis a dóm téren vezetett át az úgynevezett „nagyutcába”, ami az Oskola, s a vár mellett a mai Dugonics utcában vezetett el végül a Szent György templomig. Az előadásban elhangzott az is, hogy a középkorban az egyik legnagyobb hazai város számított Szeged 8-10 ezres lakosságszámával, hiszen akkor Budán 10 ezren éltek, míg a napfény városa után a rangsorban 3-4 ezres lélekszámmal bíró települések következtek. Blazovich László elmondta, egykor Szegednél vízi és szárazföldi utak keresztezték egymást, és az élénk kereskedelem révén egészen a török bevonulásáig virágzó településnek számított. Ahhoz azonban, hogy meghatározó lehessen, nagyban hozzájárult maga a Tisza, hiszen a szőke folyó Szegedtől lefelé egészen a Dunával való találkozásáig mindig hajózható volt, ez volt az egyik legfontosabb tényező. Természetesen a Marost is érintő vízi utak mellett kelet- nyugat és észak-dél irányban egyaránt voltak szárazföldi útvonalak is, amelyek szintén hozzájárultak ahhoz, hogy kereskedelmi szempontból is központnak számítson a város.

Blazovich László egyetemi tanár, nyugalmazott levéltár-igazgató portálunknak elmondta, a város múltját a

Szeged Atlaszban

összegezték a kutatók, melyhez az adatgyűjtés évekig tartott, más települések levéltárait is végigböngészte a tizenöt szerző. Mivel alföldi településről van szó, kevés a régészeti lelet, szinte semmilyen építészeti emlék nem maradt fenn, és a Szegedről megjelent monográfiák is hiányosak ebből a szempontból. A település történelmének feltérképezését épp elhelyezkedése nehezíti meg, hiszen sárból és földből építkeztek a középkor idején, amit egyszerűen elmosott a Tisza. A Szegedi Polgári Platform következő előadására május 6-án pénteken 18 órakor várják az érdeklődőket a dóm altemplomába, ahol

Máté Zsolt

építész „Amiről utcáink beszélnek. Szeged utca- és társadalomrajza a középkorban” címmel tart előadást.