Két magyar, az On the Spot magyar dokumentfilm-sorozat rendező-producere, S. Takács András és Lám István, a Tresorit vezérigazgatója is szerepel az amerikai Forbes magazin 30 évnél fiatalabb tehetségekről készült európai sikerlistáján - közölte a filmes produkció.
Az amerikai Forbes magazin minden évben listát tesz közzé a legsikeresebb 30 évnél fiatalabb tehetségekről, de most először jelentette meg a 30 alattiak európai sikerlistáját. Tíz kategóriában keresték azokat a fiatalokat, akikre ma érdemes odafigyelni Európában. A listán van többek között
Adele
, az Oscar-díjas és tízszeres Grammy-díjas énekesnő,
Novak Djokovics
teniszező,
Sebastian Vettel
világbajnok Forma 1-es pilóta és a Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista,
Malala Juszufzai
is. A listára két magyar került fel:
Lám István
, az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar startup, a Tresorit vezérigazgatója a technológia kategóriában végzett a legjobb 30 között, míg
S. Takács András
, az On The Spot című dokumentumfilm-sorozat rendező-producere a média kategóriában. S. Takács András feleségével,
Cseke Eszterrel
együtt hét éve járja a világot stáb nélkül, két kiskamerával, munkájukért Monte-Carlóban Arany Nimfát vehettek át. Chicagóban Arany- és Ezüst Plakettet, Magyarországon Prima Primissima és Pulitzer-emlékdíjat kaptak. Forgattak frontvonalakon, törzsekkel, diktátorok gyermekeivel, legutóbbi sorozatuk, a "9 hónap alatt a Föld körül" pedig a születés témakörét járja körül. Ennek legújabb részében a 93 éves Mirjamról lesz szó, aki első gyermekét egy koncentrációs táborban szülte meg a holokauszt idején. A sorozat megrázó különkiadását a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából hétfő este vetíti a Duna TV. A dokumentumfilm-sorozatot 2011 őszén tűzte műsorra a közmédia, felismerve az alkotók progresszív műsorkészítési módját, a témák újszerűségét, illetve illeszthetőségét a közszolgálati értékekhez - közölte az MTVA.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.