Isaszegi János: Nem a vallás a veszélyes, hanem az ember maga

"Szeretném elkerülni, hogy bármelyik földrészt, országot, nemzetet, etnikumot, vallást beskatulyázzunk, hogy az veszélyes" - tartja Isaszegi János nyugalmazott vezérőrnagy, PhD háborús hadműveleti szakértő, akit az "A 21. század élettérháborúi a földért, a vízért az élelemért, a… létezésért" című könyvének megjelenése kapcsán kérdeztünk Szegeden.

- Miért döntött úgy, hogy könyvben foglalja össze a gondolatait?

- A több mint négy évtizedes katonai szolgálat, a hazai és nemzetközi feladatvégzés közben mindig csak gyűltek a feljegyzések, néha a hivatalos irányvonallal egyező, néha olyan gondolatok, melyek inkább magánvéleményt fogalmaztak meg. Én tanítok több egyetemen itthon és külföldön is, és mindig készítettem anyagokat a válságövezetekről, hadszínterekről, régiók és kontinensek problémáiról, egy-egy biztonsági kihívásról, válaszokról, háborúkról, konfliktusokról. Már 2010 elején szerettem volna megjelentetni a könyvet, de a feladataim is elhúzták az időt, közben pedig még további ötletek vetődtek fel, végül egy évvel ezelőtt értem el oda, hogy befejezettnek tekintsem a könyvet, de készül a folytatás.

- Ön mit ért pontosan élettérháború alatt?

- Amikor híre ment a címnek, nagyon sokan - nyilván jó szándékkal, de teljesen megalapozatlanul - támadták ezt a címet, utalva arra, hogy élettérháborúról csak a második világháborútól beszélünk. Erre reagálva mindjárt a könyv elején, az alapvetéseknél szerepel egy hivatkozás

Horváth Erikára

, az egyik művére, az első két fejezet pedig azokról az ókori és középkori élettérháborúkról szól, melyek, ha röviden is, de arra hivatottak, hogy bizonyítsák, hogy semmi sem most kezdődött. A konfliktusok gyökerei nem a huszonegyedik századba és nem is a huszadik századba nyúlnak vissza, hanem még mélyebbre. Az élettér háború egy igazán jó megfogalmazás, mert hogyan hívhatnánk az a törekvést, hogyha mástól el akarunk venni területet, mert ott van víz, energiaforrás vagy bármi más? Hogy hívjuk azt ha nem az életért, az élettérért folytatott háborúnak? Ezt éppen elégszer meg kellett már védenem, de ha valaki elolvassa a könyvet, akkor láthatja, hogy hosszú évszázadok óta használatban van ez a kifejezés. Az, hogy a tudomány, a politológusok és mások a második világháború kapcsán kapták ezt föl ezt a fogalmat és az első gondolatunk ehhez kapcsolódik a kifejezés hallatán, az utal a második világháború nagy szomorúságára, de a gyökerei visszanyúlnak az ókorig. Vegyünk egy friss példát, ha megnézzük Afrika problémáját a Száhel övezet kapcsán, Szenegáltól Dél-Szudánig, ahogy terjeszkedik a sivatag, egyre kevesebb a víz, egyre kevesebb a legelő, ezért már például a legkisebb tehéncsordával rendelkező pásztornak is van néhány Kalasnyikovja, mert meg kell védenie a csordáját. Az ENSZ 2013-ban hozott egy, a pásztorkodás támogatásával kapcsolatos határozatot, egy felhívást Afrika országainak vezetéséhez és lakosaihoz, hogy a szomszédból teheneket vagy juhokat átterelő pásztort ne bántsák, hiszen csak oda megy, ahol akad még fű és legelő. Az élettere feltételei egyik vagy másik helyen nincsenek meg, azt mégsem várhatjuk el tőle, hogy öngyilkosságba meneküljön, mert elfogyott a víz a területén, ez egy normál emberi törekvés, hogy élni akarnak az emberek. Nagyon fontos, hogy Magyarország is, mint az ENSZ valamennyi tagországa, elfogadta az alapvető emberi jogok negyedik kategóriáját, az élhető környezethez való jogot. Ha ezt elfogadtuk és más is elfogadta, akkor miért mondjuk, hogy akinek az adott helyen nincsenek meg a megélhetéséhez szükséges feltételek, akkor ott kell élnie?

- Ön szerint az emberi természet magában hordozza az agresszivitást és a háborúskodást?

- Büszke vagyok arra, hogy szolgálataimból fakadóan valamennyi földrészen vannak barátaim, azt szeretném elkerülni, hogy bármelyik földrészt, országot, nemzetet, etnikumot, vallást beskatulyázzunk, hogy az veszélyes. Az ember a veszélyes, jóval másként, mint az állatok, mióta három ember van a világon, azóta vannak nézeteltérések, előkerült a kő, mint korai fegyver, előkerült az én hatalmamnak, jövedelmemnek növelése a másik kárára, és utána más területének elvétele, birodalmak alapítása, melyek viszont eltűntek, mára már legfeljebb a történelemkönyvekből emlékszünk arra, hogy volt ilyen. Az emberi természet - bármennyire is szeretnénk, hogy ez ne hangozzon el - igenis gyűjtő-harácsoló többségű, erről direkt nem mondom, hogy melyik állam, melyik kontinens, melyik vallás, melyik etnikum, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. Soha nem önmagában a vallás a bűnös, soha nem önmagában a vallás a felelős. A vallást magyarázzák, ez a magyarázás körülbelül olyan, mint a verselemzés, mikor megpróbáljuk megmagyarázni, hogy mire gondolhatott a költő, anélkül, hogy bármit tudnánk arról, hogy valójában mi járhatott a fejében. Akár a kereszténységre, akár a zsidóságra, akár az iszlámra gondolunk, mindig voltak és vannak szélsőségesek. Attól én óva intenék bárkit, hogy egy másik régiót, egy másik országot lebecsüljön. Akad, aki hajlamos azt mondani, hogy amennyivel az iszlám időszámítás hátrébb van, annyival elmaradottabbak a vallás követői. Ez nem megengedhető hozzáállás, megmutatja, hogy az illető, aki ezt hangoztatja keveset tud a történelemről. A különböző vallási vezetők a könyv vallásai közül, ahogy az évezredek során nagyhatalmi, egyéni ambíciók kívánták, úgy használták fel a vallást és nem a vallás, nem a hit volt a hibás. Az a szörny, hogy ezt a hitet mire használják fel, egészen háborúkig, világháborúkig.