Hencz Péter: Árpádházi Szent Margit napján

Hazánk számos szomorú statisztikában „jeleskedik” Európában (terhesség megszakítás, koraszülés, daganatos és szív- érrendszeri betegek halálozása), de vannak olyan eredmények, melyekre méltán büszkék lehetünk, mert a világ élvonalába tartozunk. Így Nobel-díjasaink és olimpiai érmeseink nagy száma, valamint Árpád-házi szentjeink népes tábora. Közéjük tartozik Szent Margit is, aki 1271. január 18-án költözött át az égi hazába.

1242-ben, történelmünk legszomorúbb és legválságosabb napjaiban, a tatárjárás után született a dalmát tengerparton

IV. Béla

leányaként, aki oda menekült a végzetes muhi csata után. Szülei megfogadták, hogy ha Isten megkönyörül szerencsétlen országunkon, gyermeküket Isten szolgálatába adják. A veszprémi domonkos rendi apácák kolostorába adják kicsi gyermekkorában, ahol már ekkor kitűnt imádságos lelkületével, mély vallásosságával. Tíz éves korában a Nyulak-szigetére (ma Margit-sziget fővárosunkban) kerül, ahol atyja kolostort építtetett az apácák részére.

Margit

életét az imádság, az irgalmas és alázatos szeretet, szenvedés töltötte ki. Gyékényen, szalmazsákon aludt, durva, egyszerű ruhákba öltözött, szigorú böjtöket tartott. Szolgai munkát végzett, semmi féle megkülönböztetést nem fogadott el. Legjobban a betegek ápolását szerette. Imáiban állandóan nemzetünk megmaradásáért esdekelt. Súlyos betegségek gyötörték, melyeket örömmel tűrt, Krisztusért és szerencsétlen nemzetünkért ajánlott fel. Szépsége több európai királyi ház tagját megigézte, de ő hajthatatlanul hű maradt szerzetesi fogadalmához. Fiatalon adta vissza lelkét teremtőjének. Már életében is szentként tisztelték, és kérték segítségét imákban. A csodák halála után tovább folytatódtak. Istennek felajánlott szent élete nem volt hiábavaló, hisz hazánk újjáépült, talpra állt, megerősödött. 1943-ban avatták szentté, de már régebbi, középkori egyházénekünk is szentként említi. „Margit imái vezekelve szállnak”/ Lyra Coelestis, 1695/

Hencz Péter